Keresés ebben a blogban

2013. június 21., péntek

2013-06-21

Nagyobb boldogság adni, mint kapni. (ApCsel 20:35)
           A legtöbb ember számára fontos a boldogság. A házasságban élők számára is. De mi a boldogság titka? Jézus többféleképpen szólt erről. Egyik alkalommal azt mondta és hiszem, hogy a házasságok kiteljesedéséhez nagyban hozzájárulna, ha a benne élők megfogadnák: Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Tudjátok miért boldogtalan sok házasságban élő ember? Azért, mert elsősorban kapni akar. Noha kapni jó dolog, és sokszor szerez örömöt számunkra, mégis meg kell tanulnunk megélni, gyakorolni azt, hogy nem elvárásaink vannak, azaz nem kapni akarunk, hanem akarjunk adni. Kicsit ellenkezik ez a bűnös emberi természetünktől, de Istenre folyamatosan figyelve sikerülhet, és ezáltal boldoggá tehetjük házastársunkat. Tehát csalódott házastársak: ne elvárásaitok legyenek házastársaitok felé, ne kapni akarjatok, hanem adni! Adjatok semmit nem várva. S ha ennek áldásait megérzi a férj és a feleség egyaránt, akkor boldogságuk megsokszorozódik. Magaddal szemben legyenek elvárásaid. Aztán megtapasztalod az Ige igazságát: amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek viszonzásul nektek. Engedd, hogy örömöt okozzon számodra a másiknak való kedveskedés, annak keresése és munkálása, ami jó a házastársadnak…Az az Ige is nagyszerűen megvalósul, ha célunk az örömszerzés, a másik boldogságának munkálása, hogy aki mást felüdít, maga is felüdül…
A nap gondolata:
A keresztyén élet nemcsak bevételből áll, hanem kiadásból is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése