Amikor látták, hogy milyen bátran beszél Péter és János, és felfogták, hogy ők írástudatlan és iskolázatlan emberek, elcsodálkoztak. Fel is ismerték őket, hogy Jézussal voltak…(ApCsel 4:13)
Péter és János, igénk két szereplője, Jézusnak ez a két tanítványa írástudatlan, iskolázatlan ember volt. Mégis bátran szóltak a hitükről. Természetesen ez nem azt az üzenetet fogalmaztatja meg velem, hogy törekedjenek a mai fiatalok az iskolázatlan és írástudatlan állapotra. Még csak azt sem üzeni nekünk az Ige, hogy az írástudatlanok jobban kimerik nyitni a szájukat bizonyos esetekben. Bár ebben lehet némi igazság. Viszont amit látnunk kell és érdemes, az az, hogy Jézusról bizonyságot tenni nem intelligencia és iskolázottság kérdése, hanem mindig hitkérdés. Vagyis az a kérdés, hogy mennyire hiszek Jézusban, mennyire vagyok odaszánt, elkötelezett tanítványa? Minél kevésbé, annál ritkábban tudok róla beszélni. Minél inkább, annál gyakrabban és természetesebben szólok a Vele való kapcsolatomról.
Te emberekre tekintesz vagy Jézusra, amikor az Úrral való kapcsolatodról mersz vagy nem mersz beszélni mások előtt?
A keresztyénség első évszázadaiban nem ritkán járt börtön a Jézushoz tartozásért. Mégis vállalták Jézus követői ezt. Még pedig megdöbbentően nagy hittel, és örömmel. Erre egyetlen magyarázat van: a Jézusba vetett szilárd hitük. Vajon mi mennyit tudnánk vállalni Jézusért? Milyen hátratételt lennénk képesek Jézusért elhordozni? Tudom – és természetesen hálát adok érte –, hogy nincs keresztyénüldözés az országban. De tegyük fel magunknak a kérdést: vállalnánk Jézust, a Vele való kapcsolatunkat, azt, hogy tanítványai vagyunk, ha lenne keresztyénüldözés, vagy valamilyen komolyabb hátrány érne bennünket ezért?
A nap gondolata:
A hit elhiszi, amit nem lát, és az a jutalma, hogy meglátja, amit hisz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése