„Ekkor Nabukadneccart úgy elöntötte a harag Sadrak, Mésak és Abédnégó miatt, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét, mint ahogyan be szokták fűteni. Azután megparancsolta hadserege legerősebb vitézeinek, hogy kötözzék meg Sadrakot, Mésakot és Abédnégót, és dobják be őket az izzó tüzes kemencébe.” (Dániel 3,19-20)
Ezek szerint mit sem ért a bátor hitvallás, a három istenhívő barát mégiscsak áldozatául esik a babiloni király bálványimádó szeszélyének, mégiscsak jogtalan halált kell halniuk. Ennyit ért a hűséges bizonyságtétel, szenvedhetnek a hitük miatt.
Létezik vajon hívő ember, aki ezt a fajta gúnyos véleménynyilvánítást nem kapta meg valaha is a környezetétől? „Hol van ilyenkor az Istene? Na, most miért nem segít rajta?”
Az engedelmesség akkor is tud így könyörögni, a legmegalázóbb, a legsötétebb próbákban és órákban is: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó király! De ha nem tenné is…” Vagy jusson csak eszünkbe Jézus imádsága a Gecsemáné-kertben: „Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Márk 14,36)
Hitetlen emberi szemmel nézve kudarcok és bukások egész sorozata a Szentírás. Megannyi hit és engedelmesség feleslegesen, hiszen hányan halnak mártírhalált hitükért; hány próféta hangjára csak megalázó gúny a válasz, Isten pedig mintha csak hallgatna…
És így tekintve Krisztus halála az istenhit legnagyobb bukása! A ’feszítsd meg’-et kiáltozó csőcselék, de még a kereszt alatt síró asszonyok szemszögéből tekintve is valóban a hit kudarca, az isteni szeretet csődje! Látszólag! Mert minden attól függ, honnan nézzük!
Hiszen húsvét felől tekintve Krisztus halála azonnal a legnagyobb győzelem! Nem az isteni szeretet halt meg a keresztfán, hanem a bűnnek és halálnak hatalma semmisült meg! Nem az isteni tehetetlenség nyilvánult meg a passió-történetben, hanem a teremtő Isten végsőkig, a poklokig aláhajló szerelme!
Dániel könyvében a három barátot nem a tüzes kemencétől mentette meg, hanem a lángok között volt velük, és onnan hozta ki őket! Krisztustól nem elvette a keserű poharat, hanem Lelkével erősítette, hogy főpapi, engesztelő áldozatát bemutathassa – érted és értem, a világ bűnéért!
Mi sem lehetünk biztosak benne, hogy megőriz bennünket a szenvedésektől, ha az engedelmesség ösvényén járunk. Abban lehetünk biztosak, hogy nagyobb próbát nem mér ránk, mint amihez Lelkét, a Pártfogót ne adná! (Gyallai Henrietta)
A nap gondolata:
Mikor valaki a jóságával dicsekszik, mindnyájan tudjuk, hogy kevés dicsekednivalója van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése