Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, az Abijá csoportjából; felesége pedig Áron leányai közül való volt, és a neve Erzsébet. Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. (Lk 1,5-6)
Amíg a Krisztust már ismerő hívő ember nem engedi, hogy Isten teljesen uralmába vegye; amíg nem érzi az önmagában lévő erő, akarat tehetetlen próbálkozásait; amíg a saját elképzelése szerint kéri Isten áldásait, addig nem lesz békessége.
Élheti a tisztességes, keresztyén életet, de az egy idő után egyhangúvá válik számára. Nem fordul el tőle, de egyre kevesebb örömet talál benne.
Kisebbik fiam a hegedű tanulásának alapjainál tartott. A vonóhúzás gyakorlásánál jártunk. Meg kellett szólaltatni a hangszert. Milyen nagy volt az öröme, amikor először mutatta be nekünk, hogy már "recsegés" nélkül tudja oda és vissza mozgatni a vonót egy húron. Tisztán, szépen szólt az "a" hang. De egy idő után megunta. Mert egy húron, az ujjak letétele nélkül nem lehet dallamot játszani. Egy hét múlva azonban, amikor eljátszotta az első skálát, már érezte, mit is lehet majd kezdeni ezzel a hangszerrel!
A feddhetetlen keresztyén élet gyönyörű mérce előttünk. Az életünk alaphangja. Nehéz elérni és nehéz megmaradni benne. Mégsem elég. Mert Isten többet akar velünk elvégeztetni. Ő szeretne játszani rajta. az életünkön, a szavainkon, a cselekedeteinken.
Szeretné, ha az ő hangszerei lennénk a világban, akik nem csupán egyfajta módon tudnak egy nagyon szép életfolytatást űzni, keresztyén hitüket megélni, hanem vágynak arra, hogy Isten alakítsa azt.
Úgy, ahogy ő látja jónak, úgy, ahogy a legtöbbet tudja kihozni belőlünk. (Kereskényi Sándor)
A nap gondolata:
„A világ általában véve megadja, amire vágyunk, de amit kapunk, tökéletlen, akárcsak a világ.” (John Updike)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése