Keresés ebben a blogban

2014. február 5., szerda

2014-02-05

Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. (1János 3:8)
A következő történet kicsit közelebb hozza szívünkhöz mai Igénket:
Egy teológiai hallgató az egyik vizsgadolgozatnál a következő témát kapta: „A mindenható Isten és az ördög!” Ezt négy óra alatt kellett három részben kidolgoznia, mégpedig a következő altémák szerint:
1. A mindenható Isten,
2. Az ördög léte és lénye,
3. A mindenható Isten és az ördög közötti viszony.
Ez a fiatal hallgató Jézus lelkes tanítványa volt, és a világon mindennél jobban szerette Üdvözítőjét.
Amikor elkezdett írni, annyira tele volt a szíve, hogy csak írt és írt anélkül, hogy figyelt volna az időre. Írt Isten mindenhatóságáról és nagyságáról, Isten szeretetéről és bölcsességéről, Isten igaz voltáról, jóságáról és könyörületességéről. Csak írt és írt vég nélkül. Egyre jobban magával ragadta Isten dicsősége, és ragyogó szavakkal írta le azt. Az írásban mélyen elmerülve hirtelen felriadt, amikor felhangzott a szünetet jelző csengő, amely azt jelezte, hogy letelt a négy óra. Letelt az idő, és egyetlen szót sem írt az ördögről, annak birodalmáról, és arról a sok gondról és bajról, amelynek a gonosz és démoni erők létével, munkálkodásával és fennállásával függnek össze.
Befejezte dolgozatát, és hosszú fejtegetése alá csak az alábbi öt szót írta:  - Nincs idő az Ördögre!
Gondoljunk csak bele, mennyi időt töltünk azzal, hogy az ördög munkáiról beszélünk. Beszéljünk helyette az Úr munkáiról!
A nap gondolata:
 Uram, segíts, hogy életem egyetlen pillanatában se éljek többé magamnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése