Keresés ebben a blogban

2014. február 6., csütörtök

2014-02-06

„Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt, se engem az ő foglyát, hanem szenvedj velem együtt az evangéliumért, Isten ereje által.” (2Tim 1,8)
A szégyen a hiány következtében lép fel, többnyire mulasztás, valami elmaradt dolog, halasztgatás miatt lép fel. Hazugság és bűn miatt is érezheti magát úgy az ember. Fizikai hiány miatt is lehet szégyenérzetünk, például a meztelenség is ilyen. Kisgyermeknél biológiai jelei is vannak a szégyennek, mint a lehajtott fej, az elpirulás és szemlesütés. Ma a felszínen talán sokkal kevésbé szemérmesek az emberek, még komolyabb bűnök miatt sem szégyellik magukat (legalábbis láthatólag). Amikor régen valakire rá akartak pirítani azt mondták: szégyelld magad!, ma már nem hangzik el ilyen az iskolákban.
Régen inkább a rosszat, a bűnt, a mulasztást szégyellték, mára talán inkább a jót, az erkölcsileg fontosat is. A Timóteusnak írt levélben arról van szó, hogy az evangéliumot is lehet szégyellni. Lehet? Hiszen abban mi a rossz? Mi a szégyellnivaló? Jó hír, jó üzenet, örömhír. Mit lehet ezen szégyellni? Mégis azt látjuk, hogy lehet. Pál egy személyes vonatkozást is ír Timóteusnak: ne szégyellje őt, aki börtönben van. A Jézus melletti kiállás gyakran szül ilyen nehézséget. Mások pedig azért mondják, mert el akarják kerülni a gyengeség látszatát. Aki hívő az gyenge, hiszen nem tud magában megállni. A hit megvallása is néha nehézséget okoz még akkor is, ha nem származik hátrányom belőle. Egy alkalommal egy főiskolai bibliakört hirdető plakátunk „túl jól” sikerült, pedig csak annyi volt a rikító piros plakáton: Jézus Krisztus Isten Fia Megváltó, s kicsiben a bibliakör időpontja és helyszíne. Az egyik tanár dühödten tépkedte le a plakátokat és kezében az összegyűrt papírokkal üvöltözve kérdezte az egyik előadáson, hogy ki tud erről a szektáról? És a bibliakörösök nem merték jelezni: mi vagyunk, annyira megijedtek a felmérgesedett tanártól. Aztán tisztázódott, hogy csak szerény reformátusok jól sikerült figyelemhívó plakátjáról van szó. De a megtorlástól való félelem erősebb volt a hitvallás erejénél. Vajon te nem találkozol ma is hasonló helyzettel? (Bölcsföldi András)
A nap gondolata:
 Én, a mindenható Isten, a te segítőtársad akarok lenni. Igazodj énhozzám, és akkor szabad leszel. (Ernst Lange)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése