Jézus mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarhatnék, mint hogy lángra lobbanjon…” (Lk 12, 49)
Milyen hatással vannak a világra a megszokottaktól eltérő, az adott helyzetekbe bele nem törődő, s ha kell az igazságért életüket is odaadó „nyugtalan emberek”? Első megállapításunk, hogy félünk tőlük. Olyanok ők, mint az atomok világában a központi magtól elszakadt elektronok: ide-oda cikáznak, ütődnek, fájdalmat okozva maguknak és néha másoknak is, meglepetéseket tartogatnak, új helyzeteket állítanak elő, forrongásba hozzák a világot és minket is. Amikor az öregedő Marxot az élet értelméről faggatták, így válaszolt: „Az élet értelme a harc.”
Második megállapításunk, hogy mégis a nyugtalan emberek viszik előre a világot, a történelmet és a tudományt. Gondolkodásra késztetnek, többet kérnek tőlünk, mint amit adni akarunk, s mivel megzavarják az emberek nyárspolgári kényelmét és sokszor bűnös nemtörődöm viselkedését ők azok, „akiknek meg kell halniuk”. A keresztyénnek, a Krisztus követőnek – tehát nekem is – áldozatos lélekkel vállalnom kell a feladatot, hogy jobbá tegyem ezt a világot. Nem ülhetek ölbe tett kézzel, amikor látom mennyi munka vár rám. Nem ülhetek ölbe tett kézzel, amikor sokan várják segítségemet. Elsősorban önmagammal nem lehetek elégedett, mert már a régi latinok is megállapították: „Non progredi, regredi est.” azaz: „Előre nem menni, annyi, mint visszahanyatlani”. (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Minden imádságnak, minden áhítatnak, minden örömnek jó szóvá, jó tetté kell változnia. (Ravasz László)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése