2014-03-24

URam, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?  (Zsoltárok 10:1) Amikor szükséget szenvedünk, vagy valakit látunk szívszorító helyzetben, akkor könnyen Istent „vesszük elő", Őt okoljuk, Őt vádoljuk. Ebben benne van a saját tehetetlenségünk is, de időnként sokkal egyszerűbb a megoldás, mint gondolnánk. Erre mutat rá a következő történet: Egy szentéletű ember a városban sétálgatva találkozott egy rosszul öltözött, ápolatlan lánnyal, aki alamizsnát kért. - Uram - fordult Istenhez -, hogyan engedheted meg ezt? Tegyél már valamit! Az esti hírekben a tv éhező és megcsonkított gyermekek szomorú sorsáról számolt be. - Uram, hogyan engedheted meg mindezt? - kérdezte ismét. - Tegyél már valamit! Az éjszaka folyamán álmában szólt hozzá az Úr. - Már tettem valamit. Megteremtettelek téged. Nézz körül testvér, nincs valaki a közeledben, akihez éppen téged akar elküldeni az Úr?! Ne vádold az Urat, csak menj és tedd azt, amit rád bízott! A nap gondolata:  Milyen könnyű másokat kárhoztatni, s milyen hamar abba a kísértésbe juthat az ember, hogy még az igazságos felháborodás is tévútra sodorja.