Van ember, aki bajba juttatja embertársait, de van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél. (Péld 18:24)
A következő történet segít elmélyíteni mai Igénket:
A sötét és veszélyes erdőn át egy irányba haladt a két jóbarát. Váratlanul egy kiéhezett és morgó medve állta el az útjukat. Az egyik félelmében felmászott a fára és elbújt a lombok között. A másiknak már nem volt ideje sem elfutni, sem fára mászni, hát elterült a földön és úgy tett, mintha halott lenne. Régebben hallotta, hogy a medvék a halottat nem bántják.
Amikor a medve a földön fekvő baráthoz ért, körülszaglászta az orrával és még a fülébe is belemorgott. Ez azt jelentette, hogy megmenekült. A medve ott is hagyta.
A fán rejtőzködő fiú alig várta, hogy a medve áthaladjon a tisztáson és a bozótban eltűnjön, lemászott és a földön fekvő halálsápadt barátjától megkérdezte:
- Mit súgott a medve a füledbe?
- Képzeld, a medve azt súgta, hogy máskor ne menjek sétálni egy olyan baráttal, aki a veszély idején, ahelyett, hogy segítene, inkább elmenekül.
A nehézségek mutatják meg leginkább, hogy kire számíthatunk és, hogy ki számíthat ránk...
A nap gondolata:
A magvetést Isten ránk bízta - mindnyájunkra. A szántás az Ő dolga. Azt sose bízza ránk. Elég, ha tudjuk, és szüntelen tapasztaljuk - Ő föl tudja szántani azt a talajt, azt az életet is, amire mi lelkünk mélyén már régen kimondtuk az elhamarkodott ítéletet: kár abba a mag! (Gyökössy Endre)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése