Keresés ebben a blogban

2016. január 18., hétfő

2016-01-18

Kire számíthatok? 1.

Válaszul Jézus ezt mondta neki: „Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, és amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. (Lk 10,30-34)
A pap és a lévita Isten szolgái, akiknek az a dolguk, hogy Isten meghosszabbított karjai legyenek a másik ember felé. Mindkettő szereti Istent, hiszen rögtön eszükbe jut, hogy halott embert Isten törvénye szerint nem szabad érinteni. Mit is gondolhattak volna mást az út mellett vérében fekvő emberről, mint hogy meghalt. De nem győződtek meg róla.
Van a Bibliában egy igevers: „Ha látod annak szamarát, aki téged gyűlöl, a teher alatt feküdni, vigyázz, rajta ne hagyd, vedd le róla!"  (II.Mózes  23,5)
Talán eszünkbe jut Jézus vitája a farizeusokkal: Szabad-e szombatnapon gyógyítani? Jézus eltalálja az érzékeny pontjukat: Ha egy juhod kútba esik szombatnapon, nem húzod ki? Dehogynem! Hiszen a juh érték, micsoda veszteség lenne, ha belefulladna a kútba! És a szamár, amelyik összeesett a teher alatt? Meg kell szabadítani alóla, mert még agyonnyomja! Pedig ez annak a szamara, aki téged gyűlöl! Az ellenséged szamara! Mégis, mentsd meg!
És az ember? Milyen értéket képvisel egy ember élete? A szamárra és a bárányra vigyázni kell, mert értékesek. És az ember? Nem döbbenetes, hogy az állatot többre becsüljük, mint az embert, saját embertársunkat, akit Isten a saját képére teremtett. Hát micsoda világ az, ahol ennyit ér az emberi élet?  (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ha két fillérest összeteszünk, egy pengő lesz belőle. Ötszáz darab ötven filléres kétszázötven pengőt ér, de ezer fél keresztény nem ér egy egész keresztényt. (Bagdazarián)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése