2016-03-03

„A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el." /Ézsaiás 42,3/ Kicsiny országunkat az elmúlt esztendőkben sajnos egyáltalán nem kerülték el a természeti katasztrófák, hiszen hol a Tiszának áradása, hol a pilisi fagykárok, hol pedig a dunai árhullám miatt figyeltünk aggódással. S a féltő figyelem közben sokan elgondolkodtak az erőviszonyokról: hogy mennyire áll hatalmunkban az időjárás felett rendelkezni; hogy mit számít az emberi kéz ereje egy hirtelen érkező természeti erővel szemben. Minden hasonló katasztrófa rá kell, hogy ébressze az embert: mennyire erőtlenek, tehetetlenek, parányiak is vagyunk mi emberek, és a mi emberi kéz által épített eszközeink mennyire ingatagok. Hiszen ilyenkor természetes, hogy az ember nem a természethez és építményekhez kiált, hanem az Istenhez. Jaj annak a világnak, s annak az embernek, amely s aki még ilyen időkben is kerüli Isten nevét. Aki még ilyenkor sem akar tudni arról, hogy Isten kezében vagyunk. Aki még ilyen helyzetekben sem veszi észre, nem akarja észrevenni, hogy minden emberi kéz által teremtett építmény és hatalom oly erőtlenül, oly gyengén dől össze pillanatok alatt, mint egy kártyavár, mint a dicsőségesnek hitt bábeli torony.   Jaj annak az embernek, aki még ilyenkor sem eszmél rá, hogy Isten nélkül sem többek, sem erősebbek nem vagyunk, mint egy megrepedt nádszál, mint egy füstölgő mécses: a legkisebb teher alatt összeroppanunk, elveszítjük fényünket! De Isten kezében a megingott, akár a katasztrófák súlya alatt összetört élet is új erőt és értelmet nyerhet. Hiszen minden attól függ, kinek a kezében látjuk a dolgokat. A toll, amivel írok, egy gyermek kezében lehet játékszer, egy mindenre elszánt őrült kezében lehet akár gyilkos eszköz, egy írózseni kezében csodák születéséhez munkatárs. Megrepedt nádszál? Avatatlan szem számára értéktelen vacak. Ha szakember veszi kezébe – megtalálja a módját, hogy használni tudja. Az életedet olykor nem érzed többnek, mint megrepedt nádszál, mint füstölgő mécses? Csak bízd hozzáértő kezekre! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A hit átveti magát az idő korlátján és diadalénekbe kezd, amikor a csata még javában zajlik. (Spurgeon)