Keresés ebben a blogban

2016. március 13., vasárnap

2016-03-13

 Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! (Zsoltárok 90:12)
A bölcs szív Istenre tekint és tanulékony. Mindenből tud és akar tanulni. Íme, egy történet, melyből levonhatjuk a tanulságokat:
A tanár egy papírlapot adott a gyerekek kezébe és azt kérte gyűrjék gombóccá. Egy kísérlettel akarta bemutatni, hogyan működnek a kiváltságok a társadalomban. A tanár leültette a gyerekeket és az első pad elé odatette a kukát.
- A játék nagyon egyszerű - mondta. - Ti mind egy ország polgárai vagytok, és mindnyájatoknak lehetősége van arra, hogy meggazdagodjon és feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán. Ehhez nem kell mást tennetek, mint beledobni a kukába a papírgombócot úgy, hogy ülve maradtok.
Természetesen e kijelentés hallatán a terem hátsó felében ülök rögtön lázadozni kezdtek. A terem elején ülőknek sokkal nagyobb esélyük van, hogy betaláljanak a kukába. A tanár erre nem reagált.
A "verseny" végén egyértelmű eredmény született: az első padokban ülők mind beletaláltak, a hátsó sorokból azonban épp csak a kosár közeléig tudtak eldobni a diákok.
A tanár így összegezte a játékból levonható tanúságot: - Minél közelebb ültél, annál jobbak voltak az esélyeid – ez a kiváltság. Észrevettétek, hogy csak azok kiabáltak fair-play-ért, akik hátul ültek? Az elől ülők észre sem vették, vagy nem foglalkoztak kiváltságos helyzetükkel, hiszen "beleszülettek", így csak azt a pár métert látták, ami köztük és a céljuk között van. Az a feladatotok, hogy észrevegyétek a kiváltságot, amit úgy hívnak tanulási lehetőség és használjátok fel az itt megszerzett tudást arra, hogy képviseljétek azokat, akik mögöttetek vannak.

A nap gondolata:

 Istennel való kapcsolatunk életünkre is kihat. Ha újjászülettünk, és Isten családjának tagjai lettünk, akkor Isten Szentlelke bennünk lakozik, és rövidesen életmódunkat is megváltoztatja. (...)
Az igazságos élet és a cselekvő szeretet felebarátaink iránt, különösképpen keresztény testvéreink iránt, nélkülözhetetlen jellemzője Isten gyermekének. (John R. W. Stott)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése