Keresés ebben a blogban

2016. március 16., szerda

2016-03-16

 Mózesnek, az Isten emberének imádsága. (Zsolt 90,1a)
A 90. zsoltár kedves zsoltárunk, amit szívesen éneklünk is, ahogy az ószövetségi ember is énekelte a jeruzsálemi Templomban. Hol született ez a zsoltár? Ha bennünket megkérdeznek, hogy hol születtünk, meg tudjuk nevezni az országot, a települést, talán még a kórházat is, ahol születtünk. A 90. zsoltár egy ember szívében született meg. Az Isten emberének szívében. Mózes úgy ír magáról, hogy ő az Isten ember. Ez a zsoltár csak akkor születhetett meg, amikor már Mózes egészen az Istené volt. Mert volt idő, amikor Mózes szíve nem volt még arra alkalmas, hogy benne imádság születhessen. Annak a Mózesnek, aki elbizakodott gőgös szívvel járt a Fáraó udvarában, annak a Mózesnek, aki haragjában megölte az egyiptomit, annak a Mózesnek a szíve nem volt alkalmas arra, hogy megszülessen benne ez a csodálatos zsoltár, mert még nem volt Istené a szíve. Volt benne sok jó, és sok rossz, sok szeretet és sok gyűlölet, de nem volt még Istennek odaadott szív. Amikor aztán felajánlotta Mózes ezt a szívet Istennek, amikor kész volt ott a pusztában az égő csipkebokornál felajánlani Istennek bűnös életét, akkor alkalmassá tette Isten arra, hogy benne hálaadó ének születhessen.
Vajon a mi szívünk már Istené? Addig ugyanis, amíg  fel nem ajánlottuk Istennek, amíg oda nem adtuk Neki teljesen szívünket, addig az nem alkalmas arra, hogy imádság, Istent magasztaló zsoltár szülessék meg benne, sem arra, hogy énekeljen. Vizsgáljuk meg magunkat, hogy amikor énekelünk valóban a szívünk énekel-e, vagy csak a szánk? Bármilyen lelkesen is énekeljük is ezt a zsoltárt, nem jelent Isten előtt semmit az énekünk addig, amíg nem lett Övé a szívünk, mert csak a neki adott szív dicséri Őt énekével. Oda kell eljutnunk ahova Kálvin János is eljutott: „Szívemet, mint égő áldozatot Neked ajánlom Uram." (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Az Úr Jézus nem egyszer úgy el volt foglalva, hogy evésre sem jutott ideje, de sohasem volt annyira elfoglalva, hogy imádkozásra ne lett volna ideje.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése