2016-04-20

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét. A szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki, mert egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed, mint a rákos fekély."(2Tim 2,15-16) A Kr. u. 1. században sem volt ismeretlen a rákos megbetegedések veszélye, ma pedig szinte minden család kénytelen szembenézni, megküzdeni a kórral. Sajnos mindannyian tudjuk sorolni az efféle megbetegedések ismérveit: egyrészt, hogy minden rákos betegség alattomos, mert észrevétlenül kezd kialakulni, tünetek nélkül képes rombolni, s amikor fény derül a betegség létére, ott már komoly tünetek vannak általában. Aztán tudjuk jól, hogy gyorsan terjed, onnantól kezdve, hogy kiderül a betegség, versenyfutás az idővel minden nap. Ennek a betegségnek a képét használja hasonlatként az apostol, amikor fiatalabb szolgatársát, Timóteust próbálja leveleiben felkészíteni a gyülekezet vezetésének várható nehézségeire.  Nem hallgatja el ugyanis, hogy hitéért, hitének igazságáért, az evangélium tisztaságáért, az éppen születőben, kialakulóban lévő egyházának megmaradásáért harcolnia kell majd. „Harcold meg a hit nemes harcát"; „mint Krisztus Jézus jó katonája..." – fogalmaz más igeversekben szintén az apostol. Mert mindig lesznek rákos fekélyként terjedő veszélyes tényezők, melyek rombolni, ártani, szakítani, aláásni akarnak. És ezekkel szemben a kényelmes közöny egyenlő a halállal. Mintha felfedeznénk, hogy szervezetünkben felütötte fejét egy rákos betegség, s azt mondanánk: nem foglalkozom vele, majd megoldják a sejtjeim. Ezen hozzáállás egyenes következménye a pusztulás. Az életben maradáshoz küzdeni kell, akarni; az evangélium terjedését, a missziót is akarni kell, nem ölbe tett kézzel várni a fejlődést, a változást.  Ugyanebben a levelében három emberi példát sorol az apostol: küzdeni az evangélium ügyében, mint a sportoló, mint a földműves, mint a katona. Vagyis naponként cselekedni, áldozatot hozni, szó szerint küzdelmeket vívni. A földművelésből élő ember számára nem is létezik olyan, hogy szabadság, vagy táppénz. Ha akarja a betevő falatot, hajnaltól alkonyatig munkálkodnia kell. Egy sportolónak is hiába lenne a vágya az olimpia, ha közben lusta lenne akár csak egyetlen izzadságcseppet áldozni érte. S egyetlen katona sem mondhatja azt veszélyhelyzetben, hogy ma nem védem meg a hazámat, mert pihenőnapom van…          Legyen bölcsességünk ma is, hogy felismerjük a hitünkre veszélyt jelentő körülményeket; tudjunk szólni és cselekedni, ha az igazság úgy kívánja. Tudjuk hitünk tisztaságát – ha kell – Krisztus jó katonájaként megvédeni; s ha kell, haszontalan szóharcoktól távol maradva, csendes imádságban kérni Isten békességét! /Gyallai Henrietta/ A nap gondolata: A legdicsőségesebb munkában sem óvhatjuk meg magunkat az ellaposodástól és lelki megszegényesedéstől. Teremtő erőket csak a Teremtővel való tartós közösségben nyerhetünk. (Kroecker)