Keresés ebben a blogban

2016. április 21., csütörtök

2016-04-21

„Igyekezz kipróbált emberként megállni az Isten előtt, mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét." (2Tim 2,15)
Kipróbált ember. Kire mondanánk? Kipróbált ember a sokat tapasztalt, aki a jég hátán is megélne, mert gazdag élettapasztalatából adódóan helyt tud állni minden élethelyzetben. Nem Superman, nem hollywoodi szuperhős, csak Istennek megedzett, kipróbált embere. Bennünket is hány és hány próba, kemény élethelyzet edzett már. Ne akarjuk ezeket meg nem történtté tenni, letagadni, elfelejteni, ezek is mind hozzájárultak, hogy bizonyos szempontból kipróbált emberként meg tudjunk állni Isten előtt, és emberek előtt.
A mondat címzettjének, Timóteusnak is Isten előtt, de emberekkel szemben is meg kellett állnia, kipróbált emberként. Akkor, a Kr. u. 1. században élő gyülekezetek számára a legveszélyesebb támadás, tévtanításként az úgynevezett gnoszticizmus volt. Nem szeretnék belefolyni ennek filozófiai boncolásába, de sok szempontból mondhatjuk, hogy akár egy ma divatos szellemi irányzatról is beszélhetnénk. Egy kis filozófia, egy kis ezotéria, egy csipetnyi misztika, éppen csak leheletnyi vallással fűszerezve, bőven nyakon öntve nagy adag szabadossággal: nincs kötelezettség, nincsenek korlátozó szabályok, mindenki kénye-kedve szerint fogyaszthatja, ízlésének megfelelő adagolással. Minden történelmi időben tuti recept. Könyvesboltok polcai hasonló tartalmú könyvekkel vannak tele, bölcsességirodalom, életvezetési tanácsok vagy éppen ezoterikus irodalom címszó alatt. Mindenből egy kicsi, jól megkutyulva: jól fogyasztható maszlag. Mi pedig hajlunk is rá, hogy mindent megegyünk, mert nem vagyunk az igében, a hitünkben, a vallásunkban kipróbált emberek, vagyis közel sincs olyan mértékű tapasztalat bibliaismeret, hittapasztalás vonatkozásában a hátunk mögött, hogy egyáltalán csak felismernénk a tévtanítás veszélyét. Nem szólal meg a fejünkben a vészcsengő, hogy hoppá, ez ellent mond az én hitemnek! Az én vallásom nem ezt tanítja! Ebből a szempontból sajnos nem vagyunk kipróbált emberek!
Hogy érzed, te Isten előtt és az ember által folyamatosan gerjesztett bábeli zűrzavarban képes vagy kipróbált emberként megállni? Képes vagy helyesen fejtegetni az igazság igéjét, vagy hajolsz egyik bölcselkedés felől a következő önimádó próféta felé? /Gyallai Henrietta/

A nap gondolata:

Az evangéliumnak azért van sokak előtt a legcsekélyebb tekintélye, mert azt munkálja, hogy az elsők utolsók legyenek, és az utolsók elsők. (Luther Márton)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése