Szent vagy?
Isten már az Ószövetség népétől azt várta, hogy szent életet éljen. Amikor Áron fiai, Nádáb és Abihu idegen tüzet vittek Isten oltárára és a tűz megemésztette őket, akkor azt mondta Mózes Áronnak: „Ez az, amit szólt vala az Úr, mondván: Akik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem." (3Móz 10,3)
A Hegyi beszédben azt mondja Jézus:
Péter apostol arra inti a hívőket:
Itt vannak ezek az isteni parancsolatok és mi azt kérdezzük: Hogyan? Hogyan lehetek szent? A felelet egyszerű. Egyedül Jézus által. A Szentlélek nem árad ki olyan emberekre és nem szentel meg olyanokat, akik nem Jézuséi. Attól leszek szent, ha Hozzá tartozom. Hiszen Ő szent.
Ez a felszólítás: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok" – neked szól. És ha te őszintén bevallod az Úrnak, hogy te erre képtelen vagy, Ő hajlandó beköltözni most rögtön a te szeretetlen szívedbe! Hajlandó Ő maga szeretni a te szíveddel, és így megszépíteni körülötted ezt a csúnya, földi világot! Ezt a világot szebbé, elviselhetőbbé csak a benned lakozó Szentlélek teheti általad. Aki a Krisztusban hiszel, neked szól ez a buzdítás a szent életre! (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
A teljes megszentelődés nem más, mint a Krisztus életének teljes uralomra jutása. (Stanley)
Köszönöm, hogy a
kérdőív kitöltésével segíted a munkámat. A kérdőív megnyitható itt: >>>>>A kérdőív linkje<<<<
|
Ez a blog Katona Béla református lelkész és csapatának üzeneteit tartalmazta. Az utolsó Napi Igés üzenet 2020. július 24-én jelent meg
Keresés ebben a blogban
2016. november 19., szombat
2016-11-19
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése