Keresés ebben a blogban

2017. március 10., péntek

2017-03-05

Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR... (2Krónikák 33:1-2)
A munkahelyen bármi is a beosztásunk, a munkaköri leírásunk, mit tapasztalnak a munkához való hozzáállásunk kapcsán? Lehet, hogy sokan dolgoznak az adott munkahelyen, de miattunk is megítélik. Miattunk is lehet jó, vagy éppen rossz híre a munkahelyünknek. Éppen pár napja beszélgettem több ismerősömmel, akik néhány hónapja dolgoznak egy olyan munkahelyen, melynek korábban nem volt túl jó a híre, és azt mondták, hogy mostanság egyre jobb híre van annak a helynek, ahol dolgoznak. Mondtam nekik, hogy ehhez ők vastagon hozzátesznek. Az odaszánt, lelkiismeretes, szorgalmas munkájukkal jobbá teszik azt a közeget, ahová nap, mint nap bejárnak. Egy intézménynek éppen úgy lehet az arca a takarítónő, mint az igazgató, vagy az irodai dolgozók. Ahogyan a munkáját végzi az ember a munkahelyén, az is jó, vagy kevésbé jó megítélését adja az adott helynek. Ez egy szociális intézményre éppen úgy igaz, mint egy áruházra, vagy egy kereskedelmi üzletre.
Pár hete egy hivatalos ügyet kellett intéznem és örömmel jöttem el dolgom végeztével, mert bárkivel találkoztam kedvesek és mosolygósak voltak. Nem vártam, hogy ilyenek legyenek, mégis ezt kaptam. Olyan jó lenne – gondoltam – ha más helyeken is ez a légkör fogadná az érkezőket. Néhány nappal később viszont egy szolgáltató cégnél nagyon rossz tapasztalatokat szereztem. Alig vettek emberszámba, a kért dolgot időre nem készítették el, s ezután sem bocsánatot, sem elnézést nem kértek tőlem. Úgy jöttem ki az adott helyről, hogy én a lábamat nem teszem oda többé. Mindez történhetett volna másképpen. De így történt. Vajon ahogyan mi dolgozunk, és ahogyan viselkedünk a munkahelyünkön, az a jó hírét kelti? 

A nap gondolata:

Istenhez való viszonyunkat nem intézhetjük el hűségnyilatkozattal, hanem hűséges élettel, és hűséges munkával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése