2017-03-06

Tizenkét éves volt Manassé, amikor uralkodni kezdett, és ötvenöt évig uralkodott Jeruzsálemben. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, olyan utálatos dolgokat, mint azok a népek, amelyeket kiűzött az ÚR Izráel fiai elől. (2Krónikák 33:1-2) Manasséról azt írja Igénk, hogy Isten előtt utálatos dolgokat tett. Vajon hány olyan dolog van az életünkben, ami Isten előtt utálatos? Hangsúlyozom: Isten mércéje számít. Nem a mienk, a másoké, hanem az Úré szerint. Mi önmagunkat olykor egészen más mércével mérjük, mint embertársainkat. Ha én teszek valami rosszat, az nem vészes. Ha ugyanezt más valaki teszi, felháborító, hallatlan. Kettős mérce – mondhatjuk erre. Sőt, hozzátehetjük, hogy emberi és gyarló. Az Úr viszont nem így mér bennünket. Istenünk olykor megvizsgálja az életünket. Akár annak tekintetében is, hogy van-e valami abban, ami az Úr szerint utálatos. Nem ritkán talál benne ilyet. Amikor olvassuk ezeket a királyokról szóló bibliai beszámolókat, akkor próbáljuk meg a hit szempontjából nézni az uralkodókat és mindazt, amit tettek. Érdemes megnézni, hogy túlláttak-e önmagukon, látták-e a földi hatalmuk mögött a leghatalmasabbat, az élő Istent és akaratát keresve igyekeztek-e élni és vezetni, vagy inkább önmagukat istenítették és mentek a saját fejük után? Akár így, akár úgy éltek és cselekedtek a hitükből fakadóan hoztak döntéseket és a következmény rájuk és az egész népre nézve megvolt. Mert a hitünknek, a meggyőződésünknek mindig van következménye. Ezért nem mindegy, hogy ki miben hisz. Pedig divatos szöveg, hogy mindegy, csak higgyünk valamiben. Hogy lenne már mindegy?! Aki kimond egy ilyet, annak a hite nem áll szilárd lábakon, és akkor még enyhén fogalmaztam… A nap gondolata: Hitünk lehet olyan kicsi, mint a mustármag, de ha élő és valódi, összeköt a Mindenhatóval.