Imádsággal a keskeny útonAz Úristenhez fordultam, hozzá folyamodtam imádsággal és könyörgéssel… (Dán 9,3)
Imádság nélkül járni a keskeny úton elképzelhetetlen. Annyira keskeny az, hogy csak az imádság által tudunk megmaradni rajta. Az imádságunk a bizonysága ugyanis annak, hogy nem a magunk erejére támaszkodunk, és nem a magunk tehetségében bízunk, hanem elismerjük azt, amit Jézus mondott: „Mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek." (Jn 15,5)
Istennel járni, lakozni,
Szent élettel illatozni,
Igaz hitben nem habozni:
Jézus Krisztus, taníts,
Taníts imádkozni! (Református Énekeskönyv 474. Dicséret)
(Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Az imádság kiváltság, melyet Isten mindnyájunknak ad, hogy megáldjon másokat. Gazdagítja életünket, és azokét, akikért imádkozunk.
|
Ez a blog Katona Béla református lelkész és csapatának üzeneteit tartalmazta. Az utolsó Napi Igés üzenet 2020. július 24-én jelent meg
Keresés ebben a blogban
2017. április 8., szombat
2017-04-08
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése