2017-04-09

Káromkodók Most pedig vessétek el magatoktól… és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet. (Kol 3,8)  A keresztyén ember nem mehet ki a világból, ezért minduntalan találkozik a világ szerint élő emberekkel. A káromkodás az újjá nem született ember természetéhez tartozik: „Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások." (Mt 15,19) A káromlás nemcsak Istennek szavakkal való bántását jelenti. Hanem egész magatartást és életfolyamatot. A hívő ezekkel közösséget nem vállalhat, és nem mehet velük egy tűzhöz melegedni, mert különben úgy jár, mint az Úr tanítványa, Péter, a főpap udvarában. Timóteusnak azt írja Pál apostol: „Kik közül való Himenéus és Alexander, kiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak." Az Úr Jézusnak is volt bőven találkozása káromkodó emberekkel. Soha sem hallgatta el a káromkodást, hanem megintette a káromló embert. A káromkodó megintése és az értük való imádkozás elmaradhatatlan a hívő ember éltéből, viszont minduntalan törekednünk kell arra, hogy miattunk ne káromoltassék az Isten neve. (Prókai Árpád) A nap gondolata: A beszéd a lélek kapuja, ha kinyílik, elárulja, mi van belül.