2017-06-10

„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk."(Zsoltárok 68:20) Napról napra élünk mindnyájan és minden napunk kegyelem. Nem kérkedhetünk a holnappal, mert igaza van Jakab apostolnak, mikor így ír: „azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni."(Jk 4:14-15)          „Elég minden napnak a maga baja!" – mondja Jézus a Hegyi Beszédben (Mt 6:34). S milyen igaza van. Ebben is. Sokszor magunkra vesszük a jövő terheit, pedig nem kellene. Két okból kifolyólag sem kellene így tennünk: 1. A jövő még nincs itt. 2. A jövő nem a mi kezünkben van. Felesleges aggódás, nyugtalankodás, idegeskedés, amit teszünk elég gyakran. S mi a megoldás? Hinni a gondviselő Istenben. Igénk is erre buzdít, ezt akarja megerősíteni bennünk: „Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk." Emlékezzünk a sareptai özvegyasszony történetére (1Kir 17), akinek annyira kevese volt a mindennapi betevő falatból, hogy amikor Illés próféta azt mondja neki, hogy hozzon ennie, akkor ő azt mondja, hogy annyira kevés, amim van, hogy elkészítem magamnak és a fiamnak, megesszük, aztán meghalunk. Ne félj – szól neki a próféta – menj, és tedd, amit mondtál, de előbb nekem hozz enni, „mert így szól az ÚR, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajos korsó nem fogy ki…" Hitt az asszony az Úrnak és megtapasztalta a szabadítást, a megtartó kegyelmet. Te bízol ebben a hatalmas Úrban? A nap gondolata: A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a hívő lélek pedig a legsúlyosabb csapások alatt is talál okot a hálaadásra.