Keresés ebben a blogban

2017. június 11., vasárnap

2017-06-11

„Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk."(Zsoltárok 68:20)
Amikor kilátástalannak tűnik egy-egy helyzet, hiszünk az Úrnak? Elhisszük, hogy napról napra gondot visel rólunk az Úr? Mert hitben járunk, nem látásban – ezt ne feledjük. Urunk hitet vár és kér tőlünk. Ő mindent megold, csak higgyük el, hogy megteszi, bízzunk benne.
         Hogyan lehetünk egyre erősebbek a hitben? Ha a 62. zsoltár szavait komolyan vesszük: „Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet. Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom. Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk!" (Zsolt 62:6-9)
Ahhoz, hogy igazán elhidd, hogy az Úr napról napra gondot visel rád, arra van szükség, hogy kezdd a napjaidat az Úr mellett és fejezd be ugyanígy. Indulj mellőle, érkezz hozzá! Előtte csendesedj el, vidd imában elé mindazt és mindazokat, amik, akik foglalkoztatnak. Megnyugvást, lelki békét ad, ha ezt naponta gyakorolja az ember. Ha élünk ezzel az Úr által felkínált lehetőséggel. Te szakítasz rá időt?

A nap gondolata:

Az Istenről szóló idő sohasem helyettesíti az Istennel töltött időt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése