2017-10-10

Nevetés

 „Ábrahám ekkor arcra borult, de nevetett, ezt gondolta ugyanis magában: Százesztendős embernek lehet-e gyermeke? Vagy Sára kilencvenéves létére szülhet-e? Sára nevetett magában, és azt gondolta: Miután megvénültem, lehet-e még gyönyörben részem? Meg az uram is öreg! Van-e valami lehetetlen az Úr számára? Egy esztendő múlva visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának." (1Móz 17,17 és 18, 12,14)

Nevetés. Annyi minden eszünkbe juthat erről a szóról: öröm, felszabadultság, de akár a gúny, irónia, fájdalom és a keserűség is.
Szeretünk örülni, vigadni, nevetni. De félünk is örülni nehogy fájdalommá legyen a vidámságunk, nehogy korán örüljünk. Jól tudjuk, hogy van keserű nevetés is! A mindent feladás torz vigyorai, a sírógörcs előtti nevetésnek hallatszó vonyítás. A hiénák nevetése a zsákmány megszerzése előtt. Az őrültek kontrollálatlan kacagása. A nevetés és a sírás kettőssége nagyon is meghatározza emberi életünket. A népi bölcsesség szerint, „Aki könnyen nevet, könnyen sír", de ez akár fordítva is igaz.

Vajon milyen nevetés volt az Ábrahámé aztán a Sáráé? Melyik kategória? Szoktuk mondani: „… és akkor már csak nevettem… mert már sírni nem tudtam". Talán ilyen állapotban volt Ábrahám és Sára is. Mindent megpróbáltak, mindenen túl voltak! Megöregedtek! Az Isten ígéretén nevettek, és nevetünk sokszor mi magunk is. A realitások tengerében, fényes-e az Isten mennyei ígérete? Mennyi fájdalmas nevetés száll az égre! Mennyi őszinte nevetés hiányzik ebből az életből. Bízd magad az ígéreteit megtartó Istenre! (Angyalosy Zsoltné)

A nap gondolata:

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak. (Gyökössy Endre)