A gondviselő Isten
„Ne hagyj el engem, Uram, Istenem, ne légy távol tőlem! Siess segítségemre, Uram, szabadítóm! (Zsolt 38,22-23)
Jézus már születésekor rászorult az isteni gondviselésre, hiszen rendkívül nyomorúságos körülmények között jött a világra, utána hamarosan menekülnie kellett Egyiptomba Heródes gyűlölködő gyilkos haragja elől. Később, amikor aktív korában hirdette az evangéliumot, a Sátán kísértette, mindenáron el akarta veszíteni. Hogyne lenne nekünk halandó embereknek problémánk az élet küzdelmes területein? Lépten-nyomon nehézségeink támadnak, pszichoszomatikus jelenségek vesznek körül. Hogyan menekülünk meg mindezektől? Jézus Krisztus, aki emberré lett, teljes mértékben megérti a mi gondunkat-bajunkat, ezért segítségünkre van. Dávid is tele volt halálos küzdelmekkel, testi nyomorúságokkal, ezért kiált Istenéhez. Mi sem győzünk a problémánkkal szemben, semmik vagyunk, elveszünk, ha csak magunkra számítunk. Milyen jó, hogy van kihez kiáltanunk, és az ige megélése bátorít bennünket. Minden bizonnyal meghallgat a mi Urunk, mert értékes számára a nyomorult, bűneit bánó bocsánatért könyörgő ember. A gondviselő Isten nem hagy el bennünket, nincs olyan mélység, amelyből ne tudna kiszabadítani, és gondoskodni rólunk. (Horváth Csaba)
A nap gondolata:
Az Úr keze, vagyis jelenléte áldás azok számára, akik bíznak Őbenne. De az Úr keze „nehéz teher" ott, ahol a dicsőséget nem Őneki tulajdonítják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése