Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!" (Mk 10:46-47)
Életbevágóan fontos, hogy valaki megvallja az Úrba vetett hitét. Mondok erre két bibliai példát. A 2Királyok 5. részében olvasunk Naámánról, az arám hadseregparancsnokról. „Ez a férfi erős vitéz volt, de bélpoklos lett." (2Kir 5:1) A bélpoklosságot, más néven a leprát abban az időben nem tudták gyógyítani. Volt azonban ennek a Naámánnak a házában egy zsidó szolgalány, aki elmondta, hogy Izraelben van valaki, aki meggyógyíthatná. Isten egyik szolgájára, Elizeus prófétára utalt, aki nem önmagától, nem a saját ügyességéből kifolyólag tudott segíteni, hanem az Úrra mutatva, hiszen tudta, hogy a gyógyulás az Úrtól jön. S valóban bekövetkezett a gyógyulása Naámánnak még ha a folyamat nem is volt annyira zökkenőmentes…
A másik bibliai példa legyen a mai Ige: Valaki – legalább egy ember – beszélt ennek a Bartimeusnak Jézusról, az Ő hatalmáról, erejéről. Ha nem így lett volna, akkor Bartimeusnak nem marad más csak a koldulás. Életének szerény tengetése, amíg meg nem hal. De valaki szólt neki Jézusról, ő pedig elhitte, hogy mindaz, amit mondtak róla igaz. Ez a mozzanat is mindenképpen kellett a sorsfordító találkozáshoz. (Katona Béla)
A nap gondolata:
Aki a verebeket is számon tartja, hogyne gondoskodna az ő választottairól. Nincs mitől félnünk. Tegyünk bátran bizonyságot az evangéliumról. Legyen ez a küldetés életünkben az első helyen, nem keresve, de felvállalva ezért a békétlenséget is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése