Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!" Ő pedig ledobta felsőruháját, felugrott, és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" A vak ezt mondta: „Mester, hogy újra lássak." Jézus ekkor így szólt hozzá: „Menj el, a hited megtartott téged." És azonnal újra látott, és követte őt az úton. (Márk 10:49-52)
A biztatás, a bátorítás lendületet ad. Sok erővel ajándékozza meg azt, aki kapja. Igénkben is lendületet vesz a koldus, hiszen ledobja felsőruháját, felugrik és Jézushoz megy. A remény feltámad benne. Ha eddig reménytelennek tűnt az élete, most reménykedni kezd. Sietve indul Jézus felé. Vannak reménytelennek tűnő helyzetek, de remény nélkül nincs élet. Valaki így fogalmazta ezt meg: „Amit legutoljára kidobunk a fedélzetről, ha krízissel nézünk szembe: a remény. Márpedig, ha azt eldobjuk, akkor lényegében végünk van. Aki felad minden reményt, elfelejti, hogy a dolgokat Isten irányítja. Elfelejti, hogy Istennek terve van. És azt is elfelejteti, hogy ő tud reményt önteni a teljesen reménytelen helyzetbe is. Amikor a Biblia reményről beszél, nem szerencsére, esélyre vagy véletlenre gondol. Nem, a remény összpontosított hit!" A vak Bartimeus rendelkezett ezzel az összpontosított hittel. Eljött az a pillanat, amikor elhitte, amit nem lát, és az lett a jutalma, hogy meglátta, amit hitt.
Amikor odaért Jézushoz, azt a kérdést hallotta: „Mit kívánsz, mit tegyek veled?" „Mester, hogy újra lássak." – jött a válasz. Bartimeus ezzel kifejezte, hogy ő nem vakon született, ő látott már életében. Volt idő, amikor tudta, hogy ki és mi veszi őt körül. Tisztán látta. Ám eljött az a pillanat is, amikor elveszítette szeme világát. Ennek körülményeiről nem tudunk semmit, de megtörtént. Valahogyan, valamikor.
Egy ilyen nyomorúság hogy meg tudja változtatni az ember életét. Nem ritkán gyökeresen megváltoztatja azt. Miképpen az is igaz, hogy mennyi mindenről azt gondoljuk, hogy természetes az életünkben. Aki testi szemeivel jól lát, könnyen hiszi azt, hogy ez természetes, hogy ez mindig így lesz. Sőt, hogy milyen fontos a látásunk, azt egy közmondásunk is kifejezi: Úgy vigyáz rá, mint a szeme fényére. Nem biztos, hogy tudjuk, de a Bibliából való ez a gondolat. Mózes énekében olvassuk (5Móz 32:10) Isten és népe kapcsolatáról: „óvta, mint a szeme fényét." (Katona Béla)
A nap gondolata:
A keresztény ember életvitelét, életérzését alapvetően a Krisztushoz tartozás tudata határozza meg, tehát nem vagyunk a körülményeinknek kiszolgáltatott lények. Mindenféle élethelyzetünkben van jogunk és lehetőségünk Krisztus mércéje szerint dönteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése