Azután Jerikóba értek, és amikor Jézus tanítványaival és elég nagy sokasággal kifelé ment Jerikóból, egy vak koldus, Bartimeus, a Timeus fia ült az út mellett. Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: „Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam!" Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!" Jézus megállt és ezt mondta: „Hívjátok ide!" Odahívták a vakot ezekkel a szavakkal: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!" (Mk 10:46-49)
Péter apostol mondja az egyik alkalommal: „Ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?" (ApCsel 11:17) Gondolkodtunk már azon, hogy olykor akadályozni próbáljuk az Urat? Egy rossz hozzáállás, egy rossz beállítottság, beidegződés bizony akadályozni próbálja az Úr munkáját. Igénkben is szó van erről. Megy a Jézust körülvevő tömeg kifelé Jerikóból, erre egy koldus ott ordítozik. Jézust hívja. Van neki elég dolga. Hallgattassuk el. Így gondolkodtak és viselkedtek némelyek. De Jézus egyáltalán nem ezt gondolta. Ő megállt és odahívatta a koldust. Ezután az előbb őt még elhallgattatni akarók egészen másképpen beszélnek: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!"
Mennyivel jobban esett ez a biztatás a gyógyulni vágyónak. A biztatás mindig jól esik. Tudunk biztató szavakat szólni egymás felé? Mennyit biztatjuk egymást? Sokkal kevesebbet, mint kellene. Csendre inteni, helyre tenni egyszerűbbnek tűnő feladat. Zsigerből megy sokszor. Pedig mehetne zsigerből a biztatás is. A másik bátorítása, felkarolása. Igaz, ez sokkal embert próbálóbb feladat. (Katona Béla)
A nap gondolata:
Szükséged van azokra az emberekre, akiket Isten az életedbe helyezett. És nekik is szükségük van rád! Isten úgy alkotott meg bennünket, hogy szükségünk legyen egymásra és tanuljunk egymástól, hogy olyan emberekké legyünk, amilyenekké Ő teremtett bennünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése