2018-07-06

„Csak vándorút az életem…"

„Amikor József bátyjai látták, hogy meghalt az apjuk, így tanakodtak: Hátha József bosszút forral ellenünk, és megfizet most nekünk mindazért a rosszért, amit vele szemben elkövettünk. Ezt üzenték tehát Józsefnek: Apád megparancsolta nekünk halála előtt: Mondjátok meg Józsefnek: Kérünk, bocsásd meg testvéreid hitszegését és vétkét, hogy rosszat követtek el ellened! Bocsásd meg hát azoknak a hitszegését, akik atyád Istenének a szolgái! József sírva fakadt, amikor ezt elmondták neki. Oda is mentek hozzá a testvérei, leborultak előtte, és ezt mondták: Szolgáid vagyunk! De József így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Vajon Isten vagyok én? Ti rosszat terveztetek ellenem, de Isten terve jóra fordította azt, hogy úgy cselekedjék, ahogyan az ma van, és sok nép életét megtartsa. Most hát ne féljetek, eltartalak én benneteket és gyermekeiteket! Így vigasztalta őket, és szívhez szólóan beszélt velük." (1Móz 50, 15-21)

Elment Jákób nagy kegyelemmel és az emberi lét törvénye szerint, és Isten akaratában megnyugodva, ebből a földi életből, melyről ezt énekeljük: „csak vándorút az életem, míg majd hazámba érkezem, Jeruzsálem városába!" Nagy tisztességgel gyászolták fiai Jákóbot, és siratták még az egyiptomiak is – saját szokásuk szerint – 70 napig! A temetés valóban szertartás! Szertartásosan érkezünk – bár sajnos rohanó világunkban ez a szokás is sokat sérült – erre a földre, és szertartásosan költözünk el innen.

Józsefnek jól esik az idegen nép törődése. Jól esik, ha mások is hordozzák az én fájdalmamat. Jól esik a fájdalomban segíteni, jól esik könnyeket törölni, s ha valaki letörli az én könnyeimet. Jól esik a teremtettség legmagasabb fokát, az emberséget, és legminőségibb érzést, a szeretetet bánatban, gyászban vagy olykor örömben megélni! Hatalmas „seregben" együtt lenni. Szétosztani a szétoszthatatlan fájdalmakat, másokat arra méltatni, hogy a lelkem legmélyebb zugába a fájdalmam, gyászom által betekintést nyerjenek. Igaz, itt már látható, hogy Egyiptom nem lehet Izráel maradandó helye. Isten az Ő népének más földet ígért. Vándorlásainkban találkozhatunk népekkel, nemzetekkel, emberekkel, s vannak pillanatok, melyek öröknek tűnnek és talán jó is lenne itt megállítani a „filmet". De mégis menni kell tovább, mert Isten mást készített.

Elvitték Kánaán földjére Jákóbot, ahogyan megígérték. Milyen boldogság a szeretett ember utolsó kérését teljesíteni, s aztán békével hazatérni. Azután jönnek a hétköznapok, tele emberi indulatokkal. Mi lesz, ha József majd bosszút áll rajtuk! Mi lesz az örökséggel? Mennyire fáj Józsefnek ez a bizalmatlanság! Nem elég kitárni a szívet? Nem elég minden segítséget megadni? Nem elég a testvéri szeretet? Sokszor semmi nem elég! Jogos a kérdés: „Isten vagyok én?" „Rosszat terveztetek, de Isten jóra vitte". Ez nagy vigasztalás! A rossz is jóra fordulhat. Tudunk-e ebben hinni? (Angyalosy Zsoltné)

A nap gondolata:

A halál kizárólag csak akkor lehet úr felettünk, ha nincs egy nála is hatalmasabb úr az életünkben. Márpedig a mi Urunk Jézus Krisztus legyőzte és el is fogja törölni a halált!