Boldogok, akik nem látnak és hisznek. (Jn 20:29)
Mi nyugtatja meg a tanítványokat? Mi ad lelki békét, mi nyit új távlatokat? A feltámadott Jézussal való találkozás. Pedig a gyász, tagadhatatlanul nagy mélységet tartogat. Hány és hány ember mondja azt, miután elveszít valakit, aki nagyon közel állt hozzá, hogy „Nincs értelme az életemnek." Jézus nélkül, a feltámadott Jézus nélkül lehet így látni a veszteséget. Jézussal találkozva, vele közösségben élve ez nem így van. Mert az életnek mindig van értelme. Akkor is, ha pillanatnyilag nem látjuk, hogy mi az.
Vigaszunk a feltámadott Jézusban van. Mindnyájunknak. Benne. Csak benne. Egyedül. Elhisszük énekünk sorait? Egyedüli reményem ó, Isten csak te vagy… Nélküle csak gyenge szövegek jönnek elő az emberi lélekből. Egyike ezeknek a gyenge emberi, megnyugtatónak szánt szövegeknek így hangzik: „Majd az idő begyógyítja a sebeidet…" Szólok előre: nem fogja! Az idő önmagában nem gyógyítja be a lelki sebeinket. Én sok gyászolóval beszélgettem már. Közülük többektől hallottam: még rosszabb a helyzet, mint az elején. Ezt mondták pár hónappal elhunyt szerettük temetése után. Miért mondhatják ezt gyászban élő emberek? Azért, mert az idő önmagában véve nem gyógyít. Nem az idő gyógyítja meg a lelki sebeinket. Több kell a lelki gyógyuláshoz. Az Úr Jézus jelenléte, vigasztaló szava kell hozzá. (Katona Béla)
A nap gondolata:
Az életünk néha helyrehozhatatlanul összetöröttnek tűnhet. A problémák letarolhatnak mindent, és reménytelenségbe taszíthatnak. De van Istenünk, aki szeret minket összetöretettségünkben. Isten kegyelme eltakaríthatja a romokat az életünkből, és segít, hogy még az előző állapotunknál is jobbá növekedhessünk. Ez időbe telik, de bízhatunk abban, hogy Isten segít erőssé és gyönyörűvé formálni életünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése