„Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet közeledett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történik itt. Mire a szolga így felelt: A testvéred jött meg, és apád levágatta a hízott borjút, mivel egészségben visszakapta őt. (Lukács 15:25-27)
A tékozló fiú történetére úgy tekinthetnénk, mint ami véget ér akkor, amikor az örökségét kikérő, majd azt teljes egészében elherdáló fiú hazamegy, apja megöleli, megcsókolja, ruhát, sarut, gyűrűt hozat, levágatja a hízott borjút, s aztán vigadoznak, ameddig bírnak. Akár oda is tehetnénk a népmesei fordulatot: boldogan éltek, amíg meg nem haltak. De egyfelől ez nem mese, másfelől nem volt vége a történetnek. S főleg nem úgy, ahogy a népmesékben…
Esetleg akkor és úgy is vége lehetett volna e Jézus által elmondott történetnek, hogy hazajön az idősebb fiú, megörül az öccsének és bekapcsolódik a közös mulatozásba. De nem ez van az Igében. Nézzük a részleteket, hogyan is folytatta az Úr Jézus a tékozló fiú történetét.
Most lép színre az idősebb fiú. A történet első felében éppen csak annyit tudunk meg róla, hogy ő is létezik, és noha megírva nincs, de a szövegkörnyezetből kiderül, hogy ő is hoz egy döntést: öccsével ellentétben, ő otthon marad az apja mellett. A vér szerinti testvérek döntései, életvitele, gondolkodása is hat egymásra. Van, hogy közel kerülnek és maradnak egymáshoz, máskor lelkileg is nagy távolság alakul ki közöttük… (Katona Béla)
A nap gondolata:
Amikor a saját utunkat járjuk, az Istennel való kapcsolatunk nem jó. Nem vagyunk becsületesek, amikor megpróbálunk két különböző életet élni egyszerre – az egyiket Istennek, a másikat magunknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése