És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek." (Lk 15:20-24)
A tékozló fiú dönthetett volna úgy, hogy nem megy haza. Félelmében benne marad a nagy slamasztikában, csak megkóstolja a disznók eledelét, vagy lop magának valamit valahonnan. De nem így dönt. Csak hazaindul. Ha nehéz is a szíve, akkor is. Korábban elindult nehéz erszénnyel és könnyű szívvel az atyai házból. Most pedig üres erszénnyel és nehéz szívvel tart hazafelé.
De mi várható otthon? Egy haragvó apa, aki hozzá se szól majd? Megérdemelné. Két hatalmas atyai pofon? Megérdemelné. Béresek közé soroltatás? Megérdemelné. Sok minden lejátszódhatott a fejében, a szívében. S erre mi fogadja? Mi történik? Azt írja az Ige: „Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt."
Az apja már várta. Tudta, hogy hazajön a fia. Talán minden egyes nap úgy telt el mióta elment a kisebbik fia, hogy hazavárta. Hazajön a fiú. Lehet, hogy semmije nem marad, de ő hazajön és ez jó. Mert az enyém, az én fiam. Akit szeretek.
Amikor találkoznak, a fiú elkezdi mondani, amit eltervezett. Elkezdi bűnvallását. Nem jut messzire. Az apja öleli, csókolja, a legszebb ruhát hozatja, sőt gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. A hízott borjút le kell vágni, mert ünnep van. Elveszett, de megtaláltatott. Meghalt, de feltámadt. Elment, de hazatért.
Ki kell mondjam: ilyen apa nincs a világon. Még akkor is így van, ha a szülő legtöbb esetben hazavárja gyermekét, a megtévedt, kisemmizett, lerongyolódott gyermekét is. Mert az övé. Mert szereti minden bűne ellenére is.
Ilyen apa nincs, de ilyen Atya van. Ilyen Atyánk az Isten, aki hazavárja tékozló fiait. Mindegyiket. A szakadt, az éhes, a felmutatni már semmit nem tudót. Azt is, akire hangsúlyosan igazak egyik énekünk sorai: Jövök semmit nem hozva, keresztedbe fogózva, meztelen, hogy felruházz, árván bízva, hogy megszánsz. Nem hagy a bűn pihenést, mosd le ó, mert megemészt. (458. dics. 3. verse) (Katona Béla)
A nap gondolata:
Te sem vagy kivétel. Épp olyan könnyen hasra eshetsz, mint bárki más. Semmi értelme az önhittségednek, inkább Istenben bízz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése