Keresés ebben a blogban

2019. augusztus 21., szerda

2019-08-21

10 ok, amiért érdemes gyülekezetbe járni – (6-7-8)

Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást. (Zsid 10:25)

  1. Közösségi imádat. Életünk minden napja, sőt minden pillanata arról szól, hogy Istent imádjuk és az ő jelenlétében vagyunk. A gyülekezetben azonban ezt a tevékenységet együttesen végezhetjük. A közösségi imádat erőt ad nekünk, mert szembesülünk vele, hogy Isten másoknak is fontos. Ez a tudat pedig segíteni fog kitartani Jézus követése mellett a hétköznapokban is.

  1. Szolgálhatunk egymásnak. A Szentlélek mindannyiunknak adott ajándékokat saját akarata szerint. A kegyelmi ajándékok (karizmák) célja pedig nem az, hogy megtartsuk őket magunknak, és otthon gyakoroljuk, hanem az, hogy a testvéreink érdekében használjuk: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele" (1Kor 12:7). A gyülekezet az a hely, ahol élhetünk a kapott kegyelmi ajándékokkal, és láthatjuk, amint Isten áldássá tesz minket mások életében. És természetesen ennek a fordítottja is igaz. A gyülekezet az a hely, ahol mások a saját karizmájukkal szolgálnak felénk, és erősítenek minket.

  1. Egymás terheinek hordozása. Pál apostol erre hív minden keresztényt: „Egymás terhét hordozzátok, így töltsétek be a Krisztus törvényét" (Gal 6:2). Egymás terheit azonban csak akkor tudjuk hordozni, ha tudunk róla. Mi megosztjuk a saját terheinket másokkal, és ők is elmondják, hogy mivel küszködnek éppen. Így tudunk egymásért imádkozni, egymás segítségére lenni. E folyamatnak pedig egyetlen természetes, Istentől rendelt közege van: a gyülekezet. (T.S.K.)

A nap gondolata:

Egyéni hitéleted sivárságát az Úr tudja élettel megtölteni. Gyülekezeti életünk siralmas állapotán is ő tud változtatni. Ami széttört, azt ő tudja újra eggyé tenni: a csontot a hússal; a testet a lélekkel, Júdát Izráellel... a gyülekezeteket Krisztussal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése