Keresés ebben a blogban

2019. augusztus 28., szerda

2019-08-28

 Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet." (Példabeszédek könyve 3:5-6)

A mai igei gondolat egy szó: BIZALOM.

A bizalom nem magától születik, - csak úgy, mint a gyöngy. A gyöngy kagylókban keletkezik, természetes védekezésként a bekerülő idegen anyagokkal szemben. Az idegen anyag körül gyöngyház választódik ki, és fokozatosan, hosszú évek alatt felépíti a gyöngyöt. – A bizalom is így fejlődik ki két fél között - valami kiváltja, s aztán létrejön, s igazgyöngyként ragyog.
Igénk így szól: „Bízzál az Úrban teljes szívből!"
Miért éppen az Úrban? Az Ige azt adja elénk, hogy
  • Isten teremtette meg az embert,
  • Isten szabad akaratot adott nekünk,
  • Isten örökkévaló szeretettel szeret minden embert,
  • Isten Jézus Krisztus által magához hív, hogy Vele éljünk közösségben.
A bizalom a biztos ismeretből fakadó ragaszkodást jelent. Ez a fajta ragaszkodás nem jellemző az emberre. A bűn miatt fenntartással vagyunk Istennel szemben. - Isten azért küldte el Jézus Krisztust a földre, hogy bebizonyítsa az ember számára: Ő ragaszkodik hozzánk. Jézus kereszthalála és feltámadása azt hirdeti évezredek óta: ember, gyere hozzám, bízz bennem, élj velem közösségben!
 Aki enged Istennek és átéli Jézus jóságát, az az ember meg fogja tapasztalni, hogy Isten egyengeti életének az útját. A nyár folyamán, a szünetben, a továbbtanulás idején, a családban, a munkánkban, és életünk minden területén.
Ezért ne önmagunkban bízzunk, hanem csak az élő, teremtő és megváltó Istenben! Az ilyen ember élete áldás lesz, mert (Jeremiás 17,7) „áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma."
Igen, a bizalom nem magától születik, - csak úgy, mint a gyöngy, - de megszülethet, elkezdődhet és tovább fejlődhet benned a téged szerető Isten felé. - Ezt az Istenbe vetett teljes bizalmat kívánom: „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el."  ( Ézsaiás 40:31. )   (Pótor László)

A nap gondolata:

Hinni azt jelenti, hogy bármi ér, legelőször Jézushoz fordulok. Nem a magam érdemeire hivatkozom, mert ilyenek amúgy sincsenek, hanem Jézus szeretetére, és teljesen rábízom a segítés módját és idejét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése