2019-10-18

Jajgassatok az Úr előtt! - 3.

Azon a napon - így szól az Úr - kiáltás hangzik a Hal-kapu felől, jajgatás az Újvárosból, nagy összeomlás zaja a halmokról. Jajgassatok, akik a völgyben laktok, mert elpusztul az egész kalmárnép, kiirtják azokat, akik ezüstöt méricskélnek. (Zof 1,10-11)      

A jajgatás lehet a csend gyümölcse is. Mert a csend, az Isten előtti csend valójában segít abban, hogy felismerjük magunkat.

Amíg az élet sűrűjében teszünk-veszünk, addig nem ismerjük fel azokat a rendellenességeket, amelyek a lelki életünkben vannak. Amikor azonban megállunk, amikor Isten előtt csendben vagyunk, egyszer csak elkezd kirajzolódni sok minden. Az elpazarolt percek, az elszalasztott alkalmak, az elfelejtett ígéretek, a meg nem tett feladatok, a mulasztások. Az, hogy milyen lelketlenek tudtunk lenni másokkal, vagy mennyire szeretetlenek. A csendben láthatjuk, meg, hogy elpazaroltunk sok mindent, időt, pénzt, lehetőséget. Kapcsolataink meglazulnak és felületessé váltak. Az Isten előtti csendben rajzolódik ki az, hogy milyen mélységes szakadék van az én vallásosságom és az Isten szeretete között. Az Isten előtti csendben rajzolódik ki az, ami az életemben elüt Jézus irgalmától. Ézsaiás próféta is így kiáltott el: Jaj nekem elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép között lakom, hiszen a Királyt, a seregek Urát látták a szemeim. (Ézs 6,5)

Ez az Isten előtti jajgatás, amikor az ember a bűnei felett sír, a bűnei gyötrik és enyhülésre vár. Amikor a bűnei okoznak fájdalmat és nem a büntetés és azért jajgat, mert meg akar szabadulni a bűneitől, amikor a jajgatás nem más mit fokozott segítségkérés! Ments meg, mert elveszek! Kiáltás, amelyben ott van a reménység: Istenem, nélküled mindent elrontok, csak te adhatsz segítséget.

Legyen ilyen a jajgatásunk, hogy a sírástól és fogcsikorgattatástól megmenekülhessünk. (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Ha kizárod Istent az életedből, te magad leszel a saját isteneddé, mert nem ismersz el a világegyetemben önmagadnál nagyobb hatalmat.