Jajgassatok az Úr előtt! - 2.
Azon a napon - így szól az Úr - kiáltás hangzik a Hal-kapu felől, jajgatás az Újvárosból, nagy összeomlás zaja a halmokról. Jajgassatok, akik a völgyben laktok, mert elpusztul az egész kalmárnép, kiirtják azokat, akik ezüstöt méricskélnek. (Zof 1,10-11)
A tegnap már említettől van másfajta jajgatás is. Az a jajgatás, amikor a büntetés terhe és fájdalma azért készteti jajgatásra az embert, hogy megszabaduljon a büntetéstől. Jajgassatok! Ez valójában azt is jelenti, hogy az Isten még a büntetése közben sem süket. Még hozzá lehet térni, még ki lehet fejezni, hogy fáj, hogy mi elfordultuk tőle. Olyan ez, mint amikor a kisgyermek a büntetés súlyától félve kezd el jajgatni. Mert azt reméli, hogy így kisebb lesz a büntetés.
A bajban egyre aktívabb lesz az imaéletünk – mondjuk. S ez azt jelenti, hogy így tudunk jajgatni. Ez a félelem jajgatása, amelyet könnyen elfelejtünk, amikor elmúlik, vagy enyhül a baj. Ez az a jajgatás, hogy szűnjön már rajtunk a teher, csillapodjon a fájdalmunk. De vajon nem vagyunk ebben a jajgatásban olyanok a baj elmúltával, mint azok, akikről a próféta is szól: Azt gondolják magukban, hogy az Isten nem tesz sem jót, sem rosszat. (Zof 1,12) (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Jó volna ma a kapzsi, pénzsóvár, hazug életünkkel odamenni Ahhoz a tisztához, akinek az ártatlan vére miérettünk hullott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése