Keressétek az Urat! - 4.
Keressétek az Urat mind, akik alázatosan éltek a földön, és teljesítitek a törvényt! Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az Úr haragjának napján! (Zof 2,3)
Keresd az Urat a másik emberben! Merésznek tűnik ez a gondolat, mert sokszor úgy érezzük, hogy éppen a másik ember miatt nem találjuk az Istent. Figyeljük, meg, hogy az első bűneset óta képes az ember arra a gondolatra, ha nem lenne a másik ember, akkor nekem könnyebb lenne az életem és semmi bajom nem lenne az életben. Pedig éppen az a tény, hogy az Isten nem monogám lénynek, hanem társas lénynek, sőt ember-társnak teremtett minket, ez sarkalljon arra, hogy a másik emberben keressem az Istent. Egyrészt abban a jóban, amelyet neki is adott, másrészt abban a hiányban, amivel én őt kiegészíthetem.
Van egy szemléletes történet arról, hogy hogyan békélt meg két egymással ellenségként elő ember egy kis faluban. A falu életét már régóta mérgezte két család generációkra visszamenő gyűlölködése. A két öreg a veszekedésüket, a vitájukat, egymás elleni haragjukat, minden nap méregként árasztotta ki. Egyszer az egyik álmában egy meghívást kapott. Álmában Istent látta, és hallotta, hogy Isten találkozni szeretne vele, fenn a hegyen. A falu fölé hatalmas hegy magasodott. Nagy nehezen rászánta magát az öreg, és elindult. Felérve azt tapasztalta, hogy az Isten várja a hegyen, és a legnagyobb megdöbbenésére az Isten arca hasonlított az ellensége arcára. Amikor leérkezett senki sem értette, hogy a korábban oly mérges és haragos ember miért marad annyira csendben. Néhány nappal később az ellensége is hasonló álmot álmodott. Ő is elindult a hegyre és hasonló élményben volt része. Az Isten arca hasonlított ellensége arcához! A békesség helyre állt. Amíg nem látjuk meg a másik emberen az Isten arcvonásait, addig csak ellenségnek tudjuk tekinteni. (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Mi hívő keresztyének mindenre pontosan tudjuk a választ. Lehet, hogy a világnak ebből is elege lett. Mindenre tudjuk a választ, miközben válaszaink sokszor köszönő viszonyban sincsenek a tapasztalati „valósággal", arról nem is beszélve, amikor a saját életünk cáfol rá arra. Amit másoknál szóvá teszünk, az nálunk, mintha nem is létezne…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése