Keresés ebben a blogban

2019. november 7., csütörtök

2019-11-07

„Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!" (Préd 11:9)
Kedves fiatalok! Éljetek úgy, ahogyan nektek tetszik! Tegyétek azt, amire szívetek vágyakozik! Örvendezzetek akkor, annyit, amikor és amennyit csak tudtok! Legyen gondtalan életetek! A felelősséggel semmit ne törődjetek! Mintha ezt üzenné a Biblia a mindenkori fiatalok számára. Vagy mégsem?
Bizony nem szabad kiragadnunk egy-egy mondatot a Szentírásból és annak összefüggéseit nem vehetjük figyelmen kívül. Ha ezt tennénk, akkor félreértenénk igen sokszor azt, ami az Úr valódi szándéka és terve velünk.  Mai Igénk két mondatból áll. Ha csak az első lenne és nem jönne utána a második, akkor valóban és elég egyértelműen az következhetne belőle, amit megfogalmaztam áhítatunk elején.
De ott van a második mondat is. S egészen mássá teszi az elsőt. Szabad örvendezni annak, ha valaki fiatal. Szabad jókedvűnek lenni, amikor valaki az ifjúi éveit éli. Az sem baj, ha a szívünknek vannak vágyai. De, ha tisztában vagyunk vele, hogy Isten megítéli az életünket, akkor másképpen kezdünk gondolkodni és élni. Legyen ez igaz ránk, bármennyi idősek vagyunk is! (Katona Béla)

A nap gondolata:

A boldogság és a tisztaság komolyan összefügg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése