Keresés ebben a blogban

2019. november 30., szombat

2019-11-30

Megtartó Krisztus

A mi atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti fára függesztve kivégeztetek. Isten őt, mint fejedelmet és szabadítót emelte a jobbjára, hogy megtérést és bűnbocsánatot adjon Izráelnek. (ApCsel 5:30-31)
Ezek a szavak a jeruzsálemi nagytanács előtt hangzottak el, az apostolok bizonyságtételeként. Azután történt ez, hogy a börtönből az angyal által kiszabadulva a templomban tanították a népet és emiatt a nagytanács elé állították őket. Az apostolok az alkalmat kihasználva, fejére olvasták a nagytanácsnak, hogy megölték Jézust, a Messiást. Isten azonban bizonyságot tett szent Fia mellett, mert feltámasztotta a halálból. A feltámadás Isten pecsétje, hogy nem egy istenkáromló, hanem valóban a Messiás, az Úrnak Krisztusa, a Megtartó halt meg a kereszten. A feltámadás a keresztyén hit fundamentuma! Isten a feltámadás által fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával Jézus Krisztust. Ő a betlehemi jászolbölcsőben is, a kereszten is a Megtartó Úr Krisztus volt. És az ma is! Jézus megtartása kettős: az általa szerzett üdvösséget, a romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökséget fenntartja számunkra. És minket is megtart szenvedésen, halálon át az üdvösségre. Hiszed-e ezeket? (Prókai Árpád)

A nap gondolata:

Amíg hitben jársz, addig maradsz Krisztusban! Ameddig Rá támaszkodsz, addig maradsz Benne!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése