Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket. (ApCsel 8:3)
Már az első időkben elkezdődik a tanítványok üldözése. Feltűnik a színen egy Saul nevű férfi, akiről azt írja az Ige, hogy „pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket." (ApCsel 8:3) Ez a mondat üzeni, hogy Jézusnak és Jézus ügyének mindig voltak, vannak, lesznek ellenségei. S vannak, akik ebben megdöbbentően elkötelezettek. Annak idején Saul ilyen volt.
Vele kapcsolatban elmondható, hogy nem arról van szó, hogy Saul bosszankodott, hogy belül forrtak az indulatai Jézus és tanítványai ellen. Nem arról van szó, hogy a barátainak, a munkatársainak dohogott volna időnként a keresztyénekről. Ettől sokkal többről van szó esetében: mindent megtett, hogy kiiktassa, hogy félreállítsa, megfélemlítse Jézus követőit.
Nagy hitpróba volt ez az első idők keresztyénei számára. Miképpen az üldözés mindig az a Jézus tanítványai számára. Mint manapság, amikor azt halljuk, hogy bizonyos országokban robbantanak. Templomban, vagy annak környékén még saját életüket is feláldozva pusztítják – szó szerint – Isten népének tagjait.
Félelmetes helyzet ez. Ilyenkor tényleg csak azok maradnak meg az Úr mellett, akik őszintén, hűséggel követik őt. A vallásosság bizonyos foka nem elég a Krisztus-követő élethez, és ez egy ilyen helyzetben nyilvánvalóvá válik. Vajon a mi hitünk elegendőnek bizonyulna-e egy keresztyénüldözés kapcsán arra, hogy Jézust ne megtagadjuk, ne eláruljuk, hanem kitartóan rátekintve, Benne bízva éljünk? (Katona Béla)
A nap gondolata:
Aki hisz, vállalja Jézust, ha miatta bajba kerül, akkor is. Az igaz hit sorsközösség Jézussal: itt a szenvedésben is, odaát az ő dicsőségében is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése