Hulda 6.
De mondjátok meg Júda királyának, aki azért küldött benneteket, hogy megkérdezzétek az URat: Ezt mondja az ÚR azokról az igékről, amelyeket hallottál: Mivel megrendültél, és megaláztad magad az ÚR előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad a ruhádat és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak! – így szól az ÚR. Ezért gondoskodom róla, hogy őseid mellé temessenek, és békességgel kerülj a sírodba; neked nem kell meglátnod mindazt a veszedelmet, amelyet erre a helyre elhozok! És megvitték a választ a királynak. (2Kir 22,18-20)
Hulda végül Isten kegyelmességéről is bizonyságot tehetett. Elmondhatta azt is, hogy mivel Jósiás megalázkodott, mivel komolyan vette Isten szavát, Isten őt megkíméli a rettenetes ítélettől. Mi Hulda nyomában végső soron egy kegyelmes Istent hirdethetünk. Azt az Istent, aki úgy szerette ezt a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte. De a kegyelmet csak az kaphatja meg, aki előbb belátja bűnös voltát, azt hogy teljességgel rá van szorulva erre az isteni kegyelemre. Hiába nyújtja felénk Isten az Ő kegyelmét, ha mi hitünk karjával nem fogadjuk el azt. Hiába tett meg mindent Isten értünk, hiába áldozta fel a Fiát, ha nekünk ez nem kell.
Hányszor olyan szomorúan látjuk azt, hogy emberek vergődnek, küszködnek különféle bűnökkel, kísértésekkel, Isten tálcán kínálja a megoldást, de ők ezt nem fogadják el, máshol keresik azt, ki se próbálják, hogy vajon nem mond-e igazat Isten? Valami hihetetlen erővel kötözi a bűn az embert. Pedig csak le kellene borulni, be kellene vallani: én vétkeztem, könyörülj rajtam Istenem. Boldog ember az, akiben Isten leleplezi a tehetetlenséget, a büszkeséget, aki alázattal és hittel elfogadja azt, amit Isten kínál. (Prókai Árpád)
A nap gondolata:
Senki sem örül annyira Isten kegyelmének, mint az a szegény bűnös, akinek egy ideig várakoznia kellett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése