„Hová ez a nagy sietség?"
„Sietek, nem tétovázom, megtartom parancsolataidat. (Zsolt 119,60)
A zsoltáros is siet, talán mi is sietünk. Bár mai sietésünk, valamiféle harc az idővel, és a felhalmozott tennivalókkal, esetleg valami lemaradás behozásáért. Szorít határidő, (túl)vállalás, megfelelni kényszerülés… Mi már nem is sietünk sokszor, hanem rohanunk, sőt olykor kapkodunk.
A zsoltáros nem így siet. Az ő sietése ez: „nem tétovázom". Hoppá! Nem úgy siet, hogy gyorsan, gyorsan… Mi sem tétovázunk, sőt őrült tempót nyomunk. De ő nem nyom őrült tempót: ő csak nem tétovázik, így siet. Nem értem: akkor mit csinál?
A zsoltáros sietése ez: „megtartom parancsolataidat" Oh! Ő nem az idővel küzd, nem valami végeláthatatlan feladatheggyel, hanem élete irányát fogalmazza meg: Isten parancsainak megtartására igyekszik. Ez az ő sietsége! Ez az ő igyekezete. Ebben nem tétova! Talán tudja, hogy minden más sietsége is ebben válhat csak értelmessé: megtartani Istenünk parancsolatait. Nem kényszeresen, gépiesen, letudva azokat, hanem elszánással, belső vággyal, hogy megtartsam. Sietsége igaz, őszinte vágy engedelmes életre.
Te ma hova sietsz? Dolgod, munkád végezd el, de sietséged iránya a Krisztus iránti hálás engedelmesség legyen! Ebben siess és ne tétovázz, még ha át is kell rendezned ezért napod! Megéri! Így siess! (Böttger Antal, Verőce)
A nap gondolata:
Gyakran azért vagy annyira fáradt, ideges és kiégett, mert kizárólag a saját erőforrásaidra támaszkodsz, amelyek bizony végesek. Isten soha nem szánt ilyen életet neked!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése