Küzd, mint az ég madarai
„Mint repdeső madársereg, úgy oltalmazza a Seregek Ura Jeruzsálemet: oltalmazza és megmenti, megvédi és megtartja." (Ézsaiás 31,5)
A madár nem védtelen. Meg tudja védeni magát is és a fiókáit is, csak másképpen. A madár is küzd, harcol és védelmez, de fogak és karmok nélkül. Más eszközökkel.
A lelki dolgok nem gyengék, csak máshogy erősek. A lelki harc, Isten küzdelme a gyermekeiért, a lelki ember hitvalló és védelmező harca a világban sajátos eszközökkel, egyedi módon történik. Úgy, ahogy a madár küzd.
A madár mindenekelőtt éber. Érzékeny a hangokra, a hangsúlyokra, a vetődő árnyékokra, a világ apró rezdüléseire. A lelki harc itt kezdődik: érzékeny vagyok, figyelek, éber vagyok. Amiképpen a ragadozó állat is mindig a figyelmetlent, a lemaradót ragadja el és nem mer az egész nyájra támadni, úgy a Gonosz is a figyelmetlen, a sötétség, a zavar apró rezdüléseire nem figyelő embert környékezi meg.
A madarat az ébersége és a figyelme menti meg. Ha veszélyt érez, elrepül. A végtelen magasság biztos védelem a madár számára. Mert minden, ami felfelé emelkedik, az megmenekül. Mindenki, aki a mélységből felfelé kiált, és az Urat hívja segítségül, megmenekül.
Igen ám, a madár elrepül, ha veszélyt érez, de mi legyen a kicsinyeivel? Azok még nem tudnak repülni. Isten a magasságban lakozik, a világosság és dicsőség elérhetetlenségében, de mi legyen a földön még csak szárnyait bontogató, de repülni még nem tudó gyermekeivel? Ahogy a madarak, úgy Isten sem hagyja magára a földön halálos veszedelemben levő kicsinyeit.
Amikor jön a ragadozó, akkor az anyamadár kiveti magát a fészekből, le a földre. Magára vonja a ragadozó figyelmét. A Gonosz természeténél fogva gyáva, ezért mindig a legkönnyebbnek tűnő préda felé támad. Az anyamadár aláveti magát a fészekből a földre és áldozatként, könnyű prédaként mutatja meg magát. Pedig ezzel halálos veszedelemnek teszi ki magát, mert a mélység nem természetes közege a madárnak. De vállalja.
A ragadozó az anyamadárra támad, karmaival feléje kap. Az anyamadár pedig megsebződik, vergődik, de közben egyre messzebb vonja kicsinyeitől a ragadozót. A kicsinyei rejtve maradnak, időt, lehetőséget kapnak, hogy felnőjenek és repülni tanuljanak. Amikor a kicsinyek megtalálják a magasságba vezető utat, és már biztonságban vannak, az anyamadár hirtelen felemelkedik. Az ordító ragadozó pedig magára marad, éhesen, vesztesen a mélységben.
Így van jelen Isten is a világban. Önként vetette alá magát a mélységbe, hogy magára vonja a Gonosz haragját, hogy elvonja a Gonosz figyelmét az Övéiről, akik még botladoznak, fejlődnek, alakulnak. Jézus Krisztusban a halálos veszedelmet is vállalta, csakhogy lekösse a Gonosz figyelmét. Mert nem rád figyel a Gonosz. Rád van ugyan vágyódása, de nem egyedül veled foglalkozik. Ha csak az emberrel foglalkozna, ugyan ki állhatna meg a Gonosz hatalma előtt? Isten küzd a Gonosszal.
Isten küzdelme vergődésnek tűnik. Mi másnak is tűnhet a kereszten haldokló és elpusztuló Jézus Krisztus? És mégis, végtelen szeretet, megfontolt bölcsesség és csendes erő van ebben. „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek." Egy másik fészekben. (Visky István)
A nap gondolata:
Jézus Krisztus azért jött utánunk, hogy ne pusztuljunk el Isten nélkül és ne hitegessük magunkat azzal se, hogy ha nem tagadjuk a jó Istent, sok mindent tudunk róla, ez elég az üdvösséghez! Arra akar elsegíteni, hogy legyen vele igazi, élő közösségünk, és tudjuk őt szolgálni már itt, és örökkön-örökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése