Maradjatok veszteg!
Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (II.Móz. 14.14.)
Isten hozott! – olvasom templomunk bejáratánál, de nem jár erre most senki! Vajon meddig lesz ez így? Volt hideg, komor idő, de havazás is volt márciusban, most pedig tavasz van, csodálatos idő, mennyi gyönyörűséget tár szemeink elé Isten! Most meleg van. S mégis belül fázunk, a lelkünk fázik. Amikor váratlan helyzetek adódnak, amikor minden máskánt történik, mint ahogy mi terveztük, amikor aggódunk, amikor reszketés fut át a bensőkön, mert valami történt, ami nemcsak engem, néhány embert, hanem az egész világot érinti.
S megoldást szeretnénk… Sokszor próbálkozott már az ember, csak emberi megoldásokkal, ideig-óráig jó is, próbálunk a bizonytalanság kínos világában rendet teremteni, de nem sikerül igazán. Kísérletezik az ember, s mi lett eddig belőle? Válságokat így-úgy próbálunk megoldani, kezelni, de kevés sikerrel. S persze vannak önzetlen cselekedetek, jószándékú megnyilvánulások, tisztességes próbálkozások, ami jó, és hálás érte az ember s melyek nélkül gyorsuló sebességgel minden összeomlana ebben a világban, így mintha Isten visszatartó erőt állított volna ebbe a romlás útján haladó, rohanó világba. Békét keresünk, megoldást bajunkra, gyógyírt betegségünkre, mert azt gondoltuk, hogy egy beteg világban lehetünk és maradhatunk egészségesek.
Ebben a tavaszi hidegben-melegben, „lélekfázósan" harcolunk, mert küzdelem van a világban. Harcol az orvos, az ápoló, rendőrök, önkéntesek, boltosok, tanárok, szülők és gyerekek, mindannyian valahogyan. Minden harc más, ez a harc nemcsak külső, hanem bensőnket, lelkünket megpróbáló is.
S mit tehetünk mi? Mózes könyvéből így szól számunkra a bíztatás, ez lehet reménységünk: Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg! (2Móz.14.14.) Isten harcol most értünk, látja és hallja fohászainkat, könyörgéseinket, erőfeszítéseinket, önkéntességünket, adakozásainkat. Ez a reménységünk, hogy Isten harcol értünk, mindannyiunkért! Gyógyulnunk kell lelkünkben, átgondolnunk az életünk, imádkozva és könyörögve. Most itt az ideje! Meg kell állnunk! Fázik a lelkünk a világot látva.
Kislányom szobájában van néhány sötétben világító tárgy, néhány csillag a falon, egy üvegből készült rózsa, amit Parádsasváron vettünk egy kirándulás alkalmával, és egy-két üvegecske, amit együtt készítettünk és festettünk be foszforeszkáló festékkel és díszítettünk. Estére a sötétben világítanak, de csak akkor, ha napközben napfénnyel tudtak „táplálkozni". Így vagyunk ezzel mi is, ha nem a világra nézünk, hanem a mi Urunkra, Istenünkre, nem fog fázni a lelkünk, feltöltekezünk erővel, bölcsességgel, hittel és reménységgel, hogy mindezekkel szolgáljunk ebben a világban. Ne feledd: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!"
(Nagyné Bakó Katalin, Berettyóújfalu-Szentmárton)
A nap gondolata:
Az Úrral nem lehet máshol találkozni, sem másképp, csak mindig és mindenütt, mindenkor. (Márai Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése