Keresés ebben a blogban

2020. június 22., hétfő

2020-06-22

HÁROM ÉLETKÉP - Ezékiás király élete

Olvasandó: Ézsaiás 39.

Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek hozzám. 4Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. 5Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg a Seregek URának igéjét: 6Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az ÚR! 7Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a

ELBIZAKODOTTSÁGA

Szomorú látni ezt a harmadik fejezetét Ezékiás életének. Babiloni követeknek mutatja palotáját. Babiloni vezető emberek jelentek meg nála, hogy érdeklődjenek csodálatos gyógyulásáról. S kiderül a párhuzamos fejezetekből, hogy ő elkezdte nekik megmutatni gazdagságát. Az Ige elmondja: nem volt olyan kincs és érték, amit ne mutatott volna meg a látogatóknak.

Itt lett volna a lehetőség, hogy bizonyságot tegyen Istene hatalmáról. De egy szóval nem említi az imádságot, a gyógyító Isten hatalmát és az asszír szabadítást. Önmagáról beszél és arról, hogy mit ért el az életben és mit halmozott fel. Ézsaiás próféta meg is kérdezi őt, hogy kik voltak ezek az emberek? S ekkor sem esik le a királynak, hogy valami nincs rendben. Ézsaiás itt prófétálja meg, hogy ezeknek az embereknek a birodalma fogja elvinni a palota és Isten háza kincseit, amikor a káldeusok megerősödnek az asszírokat követően. S tudjuk, eljött kb. 200 év múlva ez. A király itt nem igazán vall bűnt, csak annyit mond, legalább nem az én időmben. Fókusza nem Isten hatalmán nyugodott végső napjaiban, hanem csak szerzeményeit látta. Elbukott.

Ezékiáshoz hasonlóan el lehet felejteni, hálátlanságba fordulva Isten csodáit az életünkben. Isten óvjon az ilyen életfolytatástól és kiüresedett hittől. „Áldjad lelkem az Urat, és el ne feledd, mennyi jót tett veled!" (Zsolt 103:2)

A nap gondolata:

Amikor belekezdesz egy feladatba, főleg, ha olyanba, amit nem igazán élvezel, összpontosíts Isten ígéreteire, és ne a saját érzéseidre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése