Keresés ebben a blogban

2020. június 24., szerda

2020-06-24

A hálaadás és öröm ünnepe

Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. (Apostolok Cselekedetei 2:5-6)

Pünkösd egy háromrétegű ünnep. Kinek-kinek mást jelenthet.

  1. Földműves ünnep a bibliai időkben: hálát adtak az aratásért. Társult hozzá az áldozatbemutatás. De ott bujkált benne a félelem: elég jó-e az, amit adok, elfogadja-e Isten a bűnben fogant áldozatot?
  2. Történelmi ünnep Isten népe számára: A Sínai-hegyi törvényadás, az egyiptomi szabadulás utáni szövetségkötés ünnepe. Hálát adtak Isten törvényéért. De ott bujkált benne a félelem: be tudják-e tölteni, meg tudják-e tartani mindazt, amit Isten kíván?
  3. Keresztyén vallási ünnep: A Szentlélek kitöltetése, az egyház születésnapja. Társul hozzá a hálaadás, hogy Jézus megtartotta ígéretét, és nem hagyja az övéit árván. A teljes szeretet Lélek által belénk költözik, hogy kiűzzön mindenféle félelmet szívünkből, és közösségbe vonjon Isten többi gyermekével.

Isten jóvoltából az ünnep egyre bensőségesebbé válik. Ott lehet bennünk a hálaadás a megváltás csodájáért, Isten jelenlétének valóságos megtapasztalásáért. A félelem helyét pedig felválthatja a megajándékozottság öröme: Isten megadja ma is a mindennapi kenyeret mindegyikünknek, szövetséges népét eligazítja törvényének világosságával, a Szentlélek pedig egyénileg tölt el bennünket és felszítja a Krisztus követéshez szükséges erőt, állhatatosságot, és elvezet Isten gyermekeinek közösségébe.

Hála az Úrnak, hogy egyre közelebb von bennünket magához és egymáshoz, hogy félelem nélkül együtt ünnepeljünk és éljünk az ő dicsőségére és egymás javára!

(Pálfi Zsuzsanna, Győr)

A nap gondolata:

Akiket a Szentlélek vezet, a boldogság sokféle formáját tapasztalják magukban. (Vianney János)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése