Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett... (Róma 8:20)
„…mondd, te kit választanál?”
40 hónapos Kristófunk egy hetet kórházban töltött. Kiskorúként édesanyja is vele lehetett, ezért a nagyival együtt gondoskodtunk 22 hónapos Máténkról.
A kórházból hazafele jövet Kristóf elaludt az autóban. Amint elmondtam Máténak, húzott maga után az udvarra, hogy „simogassuk meg Titófot.” Mivel nem tágított, kellett engednem kérésének. Utána is látótávolságban maradt és kényszerített, hogy mellé guggolva „nézzük Titófot”. Megébredésekor leírhatatlan volt mindkettejük öröme. Máté később is rajtafelejtette tekintetét játszadozó bátyjának arcán. Kis idő múlva önfeledten és táncra perdülve rázendítettek kedvenc énekükre: „Jertek, dicsérjük együtt Izráel szentjét…”
A kisgyermekek reményteljes várakozása az egész teremtett világ sóvárgásának mintegy leképezése. A szenvedéstörténetek egyediek, a várakozók sokféleképpen élik meg helyzetüket. A hívő azonban tudja, hogy reménye nem hiábavaló, a nehézségekben mennyei támogatást élvez és élete célirányos.
Pascal szerint minden ember szívében van egy istenalakú űr, amelyet senki és semmi nem tölthet be a Jézus Krisztusban megjelent élő Istenen kívül. Körülöttünk minden azt sugallja, hogy ilyen nincs is, a hiányokat pedig te magad betöltheted. Az istenpótlók legjobb esetben is csak enyhülést hoznak, teljes megelégedés és öröm nélkül.
Kedves barátom, mondd, te kiben reménykedsz: a pótszerekben, önmagadban vagy Jézusban?
(R. Szabó István)
A nap gondolata:
Isten ismerete, a magunk nyomorúságának ismerete nélkül kevélységet szül. Nyomorúságunk ismerete Istené nélkül viszont kétségbeesést. Jézus Krisztus ismerete e kettő között foglal helyet, mert egyaránt megtaláljuk benne Istent és a mi nyomorúságunkat. (Blaise Pascal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése