Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. (Máté 5:4)
Egyedül, önzéssel, csak magamra gondolva nem élhető az ember élete – ugyanis boldogtalansághoz vezet. A boldogsághoz érzelmekre van szükség. Az érzelmek pedig, mint a tavaszi rét sokszínű virágruhája, mérhetetlen gazdaggá, szó szerint színessé teszik az életet. Ezek közül pedig a „legnagyobb a szeretet”. Ha pedig a szeretettel él az ember, azzal együtt jár a fájdalom, és megjelennek a könnyek is.
Jézus, Aki az Atyától jött, Aki a világot és benne a mi életünket is felülről látta, vállalta az embert belülről is. Ismer minket. Nagyon. És azt is tudja, miközben boldognak akar minket tudni és látni, hogy ez, szomorúság nélkül nem érhető el. Ugyanis az a szó, ami, Máténál szerepel, azt jelenti, hogy „szomorkodni, siratni, gyászolni”. Nagyon mélyen megélhető érzések ezek. Már nem látjuk a közönyt, nincs távolságtartás, és elbukott a józan ész is.
Mi az akkor, hogy szomorúság? Ez azt jelenti, hogy van szíved! Ez magyarázza meg, hogy ember vagy. Boldogok, akik mélyen tudnak érezni. Mélyen érezni. Bűnt, szenvedést és halált is. Mélyen érezni, átélni a bukásokat, a támadásokat, mondhatnám úgy is, hogy elkerülhetetlenül szembe kell nézni a fájdalom ezer meg ezer arcával. Mert amikor a szívemet használom, akkor az azzal jár, hogy naponta szaporodnak rajta a sebek… (Lovász Krisztián)
A nap gondolata:
Jobb egyet aludni arra, amit tenni akarsz, mint ébren hánykolódni azért, amit tettél. (The Grapevine)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése