2011-07-07

Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. (Máté 5:10)

Csiha Kálmán püspök életrajzi írásában ez olvasható:

A barakk hátánál kőrakás. Vasárnap. Nem dolgozunk. Ide húzódtunk el mi magyarok istentiszteletet tartani. Lazán szétszórva ülünk, mintha csak beszélgetnénk, az istentisztelet tilos. Isten eszembe juttat mindig egy új Igét vagy bibliai történetet. Bejön a szögesdrótok mögé, hogy velünk találkozzék. Úrvacsorát is veszünk. Ötgrammnyi marmaládénkat félretesszük, kicsi vízzel összekeverve. Kicsit zavaros lesz, valami erjedésen megy át. Ez a bor. Kenyerünk a 25 deka napi fejadag (mikor dolgozunk, annyi járna), vagy ha nem, a lapos hideg málé. Most úrvacsorát veszünk újkenyérre. A lelkünk megtisztul és könnyű lesz. Meztelenre vetkőztethetnek, mindent átkutathatnak, halálra éheztethetnek: de Krisztust nem lehet elvenni tőlünk és bennünket sem Tőle. A templomozás napi békességével megyünk vissza a barakkba. Eszembe jut a II. Helvét Hitvallás meghagyása: az istentiszteletek megtartassanak.

És nem is kell annyira megerőltetni magunkat, hiszen naponta halljuk, hogy az arab világban, és Észak-Koreában micsoda hajtóvadászat folyik a keresztyének ellen. Erről az indulatról hallottunk Efézusból és Macedóniában is, amikor „az Úr útja miatt” nem kicsi zavargás támadt, és Pálékat merénylet fenyegeti. De ez a folyamat később sem állt meg az őrült Néró császár halálával, nem ért véget a 21. század beköszöntével. Folyik. Folyamatosan.

Kérdésünk, miért? Ártottam én, vagy mi, vagy ők valakinek is? Mert ugyanis két egymással szembenálló értékrend kibékíthetetlen feszültsége nyilvánul meg az üldözésben.

Gyengeségünk, gyarlóságunk, mi váltja ki ezeket? Nem gyengeség, nem is gyarlóság. A válasz egyszerű: „énmiattam”. Vagyis, Jézusért, az igazságért. Azért a hatalmas kontrasztért, ami az ég és a föld, a szent és a profán, a tiszta és a tisztátalan között van! (Lovász Krisztián)

A nap gondolata:

Aki azt mondja, képtelenség, legalább ne zavarja azt, aki képes rá! (ismeretlen)