Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. (Zsolt 1,3)
Csodálatos és nagyon gazdag jelentéssel bír a fának szimbóluma minden nép irodalmában. Gondoljunk csak bele, hány meg hány mesében, ősi mondában jelenik meg a fa: egyrészt az örök nyugalmat, az állandóságot jelképezve. Másrészt pedig – mint a magyar mesék sok példájában, az égig érő fáról szóló történetekben – ott rejlik az a jelentés is, hogy ezek a tekintélyt parancsoló élőlények mintha összekötnék az eget és a földet: ágaikkal, lombjukkal az ég felé nyújtózkodnak, a szem elől láthatatlan gyökérzetükkel pedig mélyen a földbe kapaszkodnak. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy ez a szép jelkép a Biblia első és utolsó könyvében egyaránt megjelenik, az örökélet ígéretének szimbólumaként!
A boldog, az áldott élet titkát is ezzel a jelképpel mutatja be a zsoltáros. Az Istennel való szüntelen kapcsolatunknak olyannak kell lennie, mint az életrevaló fa gyökérzetének, amely képes akár egy ház alapzatát is tönkre tenni, csak hogy csapadékhoz, tápanyaghoz jusson, s ezáltal életben maradjon. Olyan szilárdan kell belegyökereznünk az Isten kegyelmébe, hogy a legaszályosabb időkben is legyen honnan táplálkoznunk.
Mert aszályos idői, szárazságtól küzdelmes napjai a hívő embernek is vannak! S nem mindegy, hogy ilyen bajokban, próbákban megtaláljuk-e az utat az élet vizét mindannyiunknak kínáló Istenhez! Vagy erős gyökérzet hiányában elsorvad a hitünk, s ezáltal egész életünk? (Gyallai Henrietta)
A nap gondolata:
Tévedni emberi dolog, de a tévedésben megmaradni: esztelenség. (Seneca)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése