Keresés ebben a blogban

2011. augusztus 17., szerda

2011-08-17

A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. (János 14:26)
Hogyan munkálkodik a Szentlélek? Manapság amikor egy hallatlanul lelkileg éhező és szomjúhozó világban élünk, amikor nagyon sokféle dolog próbálja kínálni önmagát, mint egyetlen jó megoldást, akkor a Szentlélek Isten nem valami újat hoz, nem azt mondja, hogy majd ezt és ezt kell megtenni és akkor lelki békéd lesz, hanem a Szentlélek egyértelműen Krisztusra mutat. Minden, ami nem Krisztusra mutat, az nem a Szentlélektől van. Pál apostol, hogyan is ír egyik levelében? Nem akarok közöttetek tudni másról csak Jézusról, róla is, mint megfeszítettről. Pál apostol sem valami újat vitt azokba a gyülekezetekbe, amelyekben megfordult, azokba a városokba, amelyekben létrejött egy-egy keresztény közösség, hanem csakis azt a Krisztust, akiben életünk egyetlen és igazi megoldása van, bármely nagy kérdésünkre. Krisztust hirdette bármerre járt. A Szentlélek által. Ne újat várj, ne valami szenzációsra óhajtozz, hanem csakis Krisztusra. A Szentlélek mindig Rá mutat. Nemcsak pünkösd ünnepén… (Katona Béla)
A nap gondolata:
Egy imában jobb, ha a szívünk van benne szavak nélkül, mint szavak a szívünk nélkül. (John Bunyan)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése